22.rész

Annabell szemszöge

Telefon csörgés zavarta meg pihenésemet. Estét nyugodtan aludtam át, és ennek okára csak akkor ébredtem rá, amikor is tudatosult bennem, hogy pontosan hol is vagyok. Szemhéjaimat nem volt szükséges felnyitnom, ahhoz, hogy tudjam, kinek is karjaiban fekszem. Illata mámorító volt, az egyik kedvenc illatom. Arcomat jobban fedetlen mellkasának nyomtam. Karjai megfeszültek körülöttem, majd arcát hajamba temette. 

- Angyalka.. - motyogta 

Felettem lévő kezével hajamat eltüntette arcomból, s kicsit távolabb ment, hogy szemeimbe tudjon nézni. Még igen fáradt voltam, ezért vissza bújtam meleg karjai közé.

- Nem veszed fel? - kérdeztem, ezzel utalva a még hangosan csörgő készülékre

- Várhat. - csókolt homlokon, kinyomta a hívást, s lenémította a telefont 

Még mindig csukott szemmel feküdtem, és igyekeztem visszatérni az álmaimba. Harry szorosan ölelt, egy pillanatot se vesztegetett el. Reménykedtem benne, hogy Ő is vissza alszik, de csalódnom kellett. Hátamat simogatta, majd amikor megunta, maga alá fordított. Azonnal felnéztem parázsló szemeibe, de Ő csak ördögien mosolygott le rám.

- Alvás hiányban szenvedek. - motyogtam álmosan

- Pedig egyedül töltötted az eddigi estéid. 

- Lehet, hogy ez a baj. - pirultam

- Oh, bébi. - kaptam egy finom puszit ajkaimra

- Lehetetlenség, hogy aludni hagyj, igaz?

- Eltaláltad. 

- Akkor engedj. - másztam ki alóla

- Itt hagysz?

Bólintottam, és már át is vonultam a vendégszobába, ahol a ruháim is voltak. Fürdőbe siettem, gyors zuhanyt vettem, majd egy könnyed sminket tettem fel. Hajamat átfésültem, és már vissza is tértem a szobába. Hamar kiválasztottam a számomra igen kényelmes szettet, és sietve magamra kaptam. Táskámba sietve dobáltam be a fontos dolgaim, és már indultam is a konyhába.
Forraltam vizet, s egy csészébe filtert helyeztem. Ráengedtem a gőzölgő folyadékot, tejet kevertem még hozzá, cukorral párosítva, s leültem a pulthoz. Lassan kortyolgattam az italt, amikor megjelent Harry.
- Tehát egy tea miatt hagytál magamra. - ment a pulthoz, és kávét kezdett el készíteni - Nem is reggelizel? - nézett rám
- Nincs étvágyam. - magyaráztam
- Bébi, enned kell. Egyébként is a reggeli a legfontosabb étkezés, de most, hogy a fiúnkat várod, muszáj enned.
- Majd veszek valamit egy pékségben. - álltam fel, és mosogatóba helyeztem a csészém
- Lemaradtam valamiről?
- Tudomásom szerint, nem. 
- Azért, ha kérhetlek, elmondanád? - ivott bele a koffein tartalmú italba
- Fotózásom lesz. - jelentettem ki
- Ó, igen. Említetted, de reméltem, hogy el is vetetted az ötletet.
- Egyáltalán nem vetettem el, sőt izgatottan várom már. - feleltem mosolyogva - Rohanok is. - nyomtam rövid csókot arcára
- Te csak ne rohanj! - szólalt fel kicsit erőteljesebben - Veszélyeztetett terhes vagy bébi.
- Tisztában vagyok a saját állapotommal.
- Pihenned kellene.
- Már megmondtam, hogy senkitől sem szeretnék függni. Önállóan állok helyt. És biztosan élvezni is fogom, jó móka lesz.
- Ja gondolom, más pasi karjaiban lenni mennyire jó is lesz neked.
- Értsd ahogy szeretnéd, de mennem kell.
- Hé. - fogta meg kezem, és magához húzott - Reméltem, hogy nem gondoltál nélkülem elmenni.
- Őszintén? - néztem fel szemeibe - De, nagyon is.
- Veled megyek.
- Ez most komoly? - döbbentem le - Egyedül szeretnék megállni a lábaimon.
- Tudom, bébi. Tudom.
Szemforgatva indultam meg a bejárat felé, Harry-vel nyomomba. Duzzogva szálltam be az autóba, és vártam, hogy végre elinduljunk. Elmondtam a címet, és az út, míg oda nem értünk csendesen telt. Parkolóba beérkezve csak még dühösebb lettem saját magamra. Tisztában voltam azzal, hogy mindenbe bele fog szólni.
- Komolyan ilyen gyerekes leszel egész nap? - kérdezte, mikor már pár méterrel előtte sétáltam
- Megeshet. - vontam vállat
- Sziasztok. - léptem be a hatalmas stúdióba
- Szia - lépett hozzám Dan - Csodásan festesz.
- Ó, ugyan. - legyintettem
- Tudja, hogy mennyire is csodás. - lépett mellém Harry
- Nem is tudtam, hogy Te is itt leszel.
- Én is ma reggel szembesültem vele. - mosolyodtam el kínosan
- Na, fiatalok, akkor kezdjünk.  - csapta össze tenyereit Derek
Engem a sminkesek vettek kezelésbe, miután hajamat begöndörítették. Kaptam egy farmer hatású overallt, és már készen is voltam. Visszamentem a stúdióba, ahol Harry és Dan beszélgettek. Oda siettem hozzájuk, mire mind a ketten rám kapták a tekintetüket.
- Gyönyörű vagy. - mosolygott le rám Harry
- Köszönöm.
- Kezdhetjük? - kérdezte Dan
- Természetesen. - mosolyogtam
Beállított minket a fotós, és már kezdődtek is a munkálatok. Eleinte feszengtem, főleg, hogy árgus szemekkel vizslatott végig Harry. Dan könnyedén vette a feladatot. Profin viselkedett, s nekem is igyekezett segíteni, leküzdeni a feszültségem. Kis idő elteltével sikerült is neki. Könnyedén vettem a feladatot. Felszabadultan mozogtam a kamera előtt, és hajtottam végre a feladatot. Pár ölelkezős kép, egyéni, majd ruha csere, s minden kezdődött előröl.
Késő délután jelentették be, hogy végeztünk. Az öltözőbe siettem, s átvettem a saját ruháimat, amiben érkeztem. Hajamat, és sminkemet ugyan úgy hagytam. táskámat felkaptam, és kisiettem Harry-hez.
- Indulhatunk? - nézett rám
- Felőlem.
- Ana. - kiáltott utánam Dan - Amint készen lesznek a képek hívlak, hogy melyiket is tegyük ki.
- Te munkád, Rád bízom. - feleltem
- Biztos? Te véleményed is döntő.
- Nem baj, bízom benned. - mosolyogtam
- Remélem mielőbb találkozunk.
- Biztosan.

****

Fáradtan estem be Harry lakásának ajtaján. Autóban, az utat végig csukott szemmel töltöttem, igyekeztem pihenni. Még igazán állapotom elején vagyok, még is érzem magamon a fáradékonyságot. Kanapén végigdőltem, s Harry mellém ült.
- Mondtam, hogy pihenned kellene, ahelyett, hogy minden félét elvállalsz. - korholt gyengéden
- Befejezted? - néztem fel rá
- Aggódom miattad, ennyi az egész.
- Tudom, és köszönöm. Tényleg. - ültem fel mellé
- Anyáék a városba vannak, úgy volt, hogy átjönnek, de mondom nekik, hogy inkább holnap. - vette kezébe telefonját
- Ne. - néztem rá - Jöhetnek, ma is.
- Biztos vagy benne? Szükséged van a pihenésre. Vigyáznod kell.
- Ha ennyit aggódsz, hamar ráncos leszel. - nyomtam arcára egy puszit
- Így is hamar találnak majd rám, mint rád.
- Lehetséges. - kuncogtam fel
- Ha így folytatód, komolyan lemondom.
- Most miért? - néztem rá nagyokat pislogva.
Felmordult, s az ölébe húzott. Mozdulata határozott, de egyben óvatos is volt. Csókja szenvedélyes, s szerelemmel, tisztelettel, vágyakozással teli. Hajába vesztek el ujjaim, miközben nyelvének utat engedtem. Bármennyire is tisztában voltam azzal, hogy még meg kellene tartanom a tisztes távolságot, nem tudtam ellen állni a kísértésnek. Érzelmeim, a szívem vezérelt, az agyam teljesen kikapcsolt. Vágyaim irányították a testem mozgását. Csípőm teljesen az Övének feszült. Számba nyögött, amikor erősebb nyomtam ellene testem. Csípőmbe szorosan mélyesztette ujjait.
- Kicsim, biztos vagy benne? - szakadt el tőlem
Láttam arcán, hogy nehezen tette fel a kérdést. Szemei reménnyel voltak telve, én pedig eszeveszettül vágytam az érintéseire, a csókjára. Bólintottam. Telefonját kivette zsebéből, gyorsan gépelni kezdett, majd azon kaptam magam, hogy ajkai újra engem csókoltak.
Felállított, lábai között helyezkedtem el. Kigombolta a nadrágom, s teljesen levette rólam a ruhadarabot, amit a felsőm követett. Visszaültetett az ölébe, s újra csókolni kezdett. Ingétől hamar sikerült megszabadítanom, így kidolgozott testén tekintetem el is időzött.
- Reménykedem benne, hogy nem csak nézni szeretnél. - emelte meg csípőjét, ezzel nekem feszítve merevedését
Felnyögtem a kellemes érzésre, és csípőmet teljesen neki nyomtam. Combjaira ültetett, de ajkaimat egy pillanatra se hagyta el. Hallottam a cipzár árulkodó hangját. Kezeimmel igyekeztem megfogni őt, de ellenkezett. Visszavezette vállára kezem, s végül teljesen kiszabadította ágaskodó tagját. Bugyim alá nyúlt, és végighúzta szeméremajkaimon hosszú ujját.
- Hm, már is nedves vagy. - motyogta elismerően számra
Én csak vadul szája után kaptam. Érezni akartam teljesen. Bugyimat félretolta, és már belém is csúszott. Néma 'á' akadt torkomon, ahogyan megéreztem teljes hosszát magamban. Vállait markoltam, homlokomat övének támasztottam.
- Lassan, kicsim. - suttogta ajkaimra
Fogaim közé vettem alsó ajkát, majd mélyen megcsókolt, miközben csípőmet lassú mozdulatok megismétlésére késztettem. Fenekemre vezette kezeit, és úgy segített az érzéki, finom mozgásban. Új volt a helyzet számomra, hiszen eddig soha nem voltam felsőbb helyzetben. Viszont azzal teljesen tisztában voltam, hogy a domináns Ő maradt.
Mind a ketten már végzetesen kívántuk a másikat, így nem volt meglepő, amint pár perc elteltével érezni kezdtem azt az oly nagyon ismerős érzést. Nyöszörgéseim, erőteljes nyögésekké váltak. Szemei végig engem nézte, még akkor is éreztem, amikor az enyéim csukva voltak.
Pár perc elteltével megéreztem magamban élvezetét. Nem kellett sok, már is követtem a gyönyörbe. Szorosan ölelt magához, s ajkaimat gyengéd csókba hívta. Amint csillapodott a légzésünk, megszabadított a melltartómtól, majd leemelt magáról, s végigfektetett a kanapén. Megszabadította magát attól a pár ruhadarabtól, ami még takarta testét, és csatlakozott hozzám. Ránk terített egy plédet, közel vont magához, hajamba csókolt, míg én mellkasába bújtam, fáradtan. 

21.rész

Harry szemszöge

Amint megpillantottam Őt a tömegben, ahogyan beszélgetett, egyből tudtam, hogy cselekednem kell. Rám nézett, és abban a percben, csodás mosolya eltűnt. Hirtelen magyarázni kezdett Lauren-nek, majd elindult a terem másik felébe. Azonnal nyomába eredtem. Sietősen, kis termetével ellentétben, nagy léptekkel szelt át az emberek között. Előnyömnek köszönhetően hamar sikerült utol érnem. Finoman fogtam meg, és fordítottam magam felé egy félreeső folyosón.

Akadozó lélegzettel nézett fel rám. Szemei csillogtak a visszatartott könnyeitől, míg teste remegett kezem között. Még közelebb szerettem volna magamhoz vonni, de inkább nem tettem. 

- Mit akarsz? - kérdezte halkan, bátortalanul

- Mi történt veled? - néztem rá - Eltűntél, elmenekültél előlem. 

- Csodálod? 

- Te is tudod, hogy feszült voltam azokban a napokban, viszont mióta elhagytál kész pokol az életem. Semmit nem tudtam rólad.

- Jobb volt így mind a kettőnknek. 

- Kérlek, ne próbáld meg bemagyarázni ezt magadnak. 

- Semmit nem kell bemagyaráznom. Ezek tények.

- Bébi, Te is tudod, hogy mennyire megbántam, és hogy nem olyan vagyok, mint akkor este.

- Fogalmam sincs, hogy ki is vagy valójában. - nézett el más irányba 

- Tudod mennyire szar érzés volt felébredni reggel? Azt hittem a karjaimban leszel, és csodálhatlak, de nem voltál. Reménykedtem benne, hogy esetleg a földszinten, vagy a lakás valamelyik szobájában megtalállak, de Te sehol sem voltál. Rohadt nagy fájdalmat éreztem. 

- Sajnálom. - nyögte ki

- Ne, nem a sajnálatodra, nem a megbocsájtásodra hajazok. - néztem rá komolyan - Vissza szeretnélek kapni. Hiányzol. - simítottam végig kezén
- Kérlek ne csináld ezt.
- Talán Dan az új pasi a képben?
- Tessék? - nézett fel rám hitetlenkedve
- Láttalak titeket.
- Ugyan már. Egyszerűen csak munkát ajánlott a menedzserével, ennyi az egész.
- Hát persze.
- Minek is magyarázkodom neked? - horkant fel - Egyszerűen nem érdekel, hogy mit gondolsz. - hadarta - Elegem van belőled, abból, hogy irányítani akarsz. Azért mert fiatal vagyok, egyáltalán nem tudatlan, hülye. Megtudom hozni a saját döntéseimet. - addig mondta, míg szemhéjai le ne csukódtak, és térdei sem tartották meg
- Ana, hé. - kaptam karjaim közé - Ana, kicsim, kérlek.
Hiába szólongattam semmi hatása nem volt a dolognak. Felnyaláboltam, és nagy, sietős léptekkel indultam végig a termen, egyenesen a kijárat felé. Lauren aggódva csatlakozott hozzánk, és hátra beült Ana-val, míg én a volán mögött foglaltam el a helyem. Sebesség korlátozás ellenére is hajtottam, hogy mielőbb a kórházba érhessünk. Alig tíz perc alatt már le is parkoltam az épület bejárata előtt. Kipattantam a járműből, hátulról pedig karjaimba vettem a még mindig eszméletlenül feküdt. Lauren utánunk lépkedett, igyekezett tartani a tempót amit diktáltam. Azonnal a recepcióhoz mentem, ahol egy nővér állt. Bevezetett egy vizsgálóba, és már hívta is az orvost.
- Mr.Styles, kérem fáradjanak ki. - nézett rám az orvos
- Ne gondolhatja, hogy itt hagyom.
- Kérem, jöjjön. - ragadt kézen Lauren, és kihúzott magával
- Mit képzelsz? - néztem rá
- Most Ana egészsége a legfontosabb. Megvizsgálja az orvos, úgy is láthatja majd.
- Maga rejtegette előlem.
- Sírva jött hozzám, összetörten, gyötörten. A barátnőm, ezzel tisztában van. Jobb lett volna, ha hagyom az utcán tengődni?
- Szólnia kellett volna, hogy ott van. Kérdeztem, ezerszer feltettem ugyan azt a kérdést, még is csak tagadást, nemleges választ kaptam.
- Félt magától. Érti? Fel tudja már fogni, hogy mennyire megrémisztette a kirohanása, az ahogyan beszélt hozzá?
Belém fagyott minden. Egyszerűen nem gondoltam volna, hogy ennyire megrémisztettem. Nem állt szándékomban, csupán elszállt az agyam, és semmire nem tudtam gondolni, csak, hogy nekem Ő kell, és nem engedhetem el. Olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amiket másnak még soha nem sikerült. Ő az egyetlen nő akivel el tudom képzelni a jövőm.
Aggodalmam egyre gyorsabban nőtt, még az idő telt. Az orvos bő fél óra után jött ki hozzánk, és komoly arccal állt elém.
- Ön a család tagja a hölgynek? - tette fel komolyan a kérdést
- Barátja vagyok.
- A volt barátja. - szólt közbe Lauren
- Jelenleg nehéz helyzetben vagyunk, de szeretjük egymást. - feleltem kimérten
- Rendben. Mivel közel a kapcsolatuk, felvázolom a hölgy állapotát. - kezdte - Sokk hatása alá került, így az ájulás. Zaklatott állapotban van. Felébredt, és elvégeztünk pár vizsgálatot.
- Valami komoly baja van? - kérdeztem feszülten
- Ms.Brooks veszélyesztetett terhes.
- Hogy mondta? - nézett döbbentem Lauren
- Ez biztos?
- Ezek szerint nem tudtak a fiatal hölgy állapotáról. - állapította meg az orvos - A második hónapban van. Szervezete le van gyengülve, sok pihenésre van szüksége, és nyugalomra.
- Mikor vihetem haza? - érdeklődtem
- Ma estére benn szeretném tartani. Holnap reggel megismételjük a vizsgálatokat, ha minden rendben, a helyzethez képest, akkor hazaviheti a holnap folyamán. - ismertette a helyeztet - Vizsgálatokra kell igen sűrűn jönnie, hogy a babával és a hölggyel is minden rendben van-e.
- Mikor mehetek be hozzá?
- Ma este már nem fog felébredni, így  javaslom, hogy holnap reggel jöjjön, jöjjenek vissza.
- Nem fogom itt hagyni.
- Harry, szerintem ne ellenkezz. - nézett rám komolyan Lauren
- Te inkább ne szólalj meg!
- Kérem, ez egy kórház.
- Elnézést, és köszönök mindent.
Magunkra maradtunk Lauren-el. Egyből leültünk egymás mellé a folyosón elhelyezkedő műanyag székekre. Kezeimre támaszkodtam, arcomat beléjük temettem.
- Biztos vagy abban, hogy haza viszed? - kérdezte bátortalanul az asszisztensem
- A gyermekemet hordja a szíve alatt, és méghozzá veszélyeztetett állapotban van. Remélem nem gondolod, hogy hagyom egyedül élni.
- És, ha Ő nem akar veled lenni.
- Kénytelen lesz.
- Nem kényszeríthetsz rá semmit. - horkant fel - Az orvos is megmondta, hogy nyugalomra van szükségre, biztonságra. Rettegés és a nyugtalanság nem szerepelt a felsoroltak között.
- Hallgass. - álltam fel, és sétálgatni kezdtem a hosszú, csendes hófehér folyosón

Annabell szemszöge

Egy hét. Ennyi idő telt el mióta rosszul lettem, és a kórházban kötöttem ki. Másnap reggel az orvos, és Harry bejöttek hozzám, majd közölték velem a számomra is teljesen új dolgot. Megtudtam, hogy már két hónapja egy gyermeket hordok a szívem alatt. Egyszerre éreztem magam boldognak, és megvetettnek. Teherbe ejtett az a férfi akitől jelen helyzetemben félek.

Szívem ezerrel vert, és félő volt, hogy kiugrik a helyéről. Pár perce közölte velem az orvosom, hogy áldott állapotban vagyok jó ideje. Harry-re vezettem félve tekintetem, akinek arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Pár rutin vizsgálatot követően magunkra hagyott az orvos, hogy beszélhessünk, illetve elkészülhessek a hazamenetelemre. 
- Tudom, hogy te se tudtad, hogy a gyermekünket várod. - törte meg a csendet 
- Mit akarsz? 
- Mi az, hogy mit akarok? - nézett rám értetlenül 
- Nem vagyunk együtt tudomásom szerint. 
- Édes, ne mond ezt. 
- Hazudni egyáltalán nem áll szándékomban. - néztem fel rá - Megrémisztettél, és fájdalmat okoztál akkor ott. 
- Még is utána nekem adtad magad. 
- Inkább hagytam, minthogy megerőszakolj.
- Mi van? - nézett rám dühösen - Bármennyire is ideges, bosszús voltam, soha nem bántottalak volna. Ha ellent mondanál bármikor, azonnal abbahagynék mindent.  
Szemeiben láttam a megbántotságot, a fájdalmat, és egyben a törődést, a szeretetet. Egyik felem együtt érzett vele, míg másik ellene volt. Szerettem volna hinni a szavainak, de egyszerűen nem tudtam. Szem előtt kellett tartanom a baba egészségét. 
- Indulhatunk? - kérdezte amint elkészültem
- Nem megyek veled sehova. - néztem rá komolyan 
- Szerinted hagyni fogom, hogy egyedül élj, és elszakítsd tőlem a gyermekem? - hitetlenkedett, s közelebb lépett hozzám, karjaiba zárt - Melletted a helyem, és a fiam mellett. 
- Honnan veszed, hogy fiad lesz? 
- Érzem. - mosolygott rám 
- Haza kell mennem. - másztam ki karjai közül 
- Igen, haza is viszlek. - vette el a táskám - Összepakolunk az átmeneti lakásodból fontosabb dolgokat, és hazaviszlek.
- Szeretnék a saját kis lakásomban maradni. 
- Gyere, ne kötekedj. - ragadt kézen, és már mentünk is ki az épületből

Múltbeli pillanatomból az ajtó éles hangja szakított ki. Azonnal oda kaptam tekintetem, és mosolygó, zöld szemű srácot pillantottam meg, öltönyben. Felém igyekezett, miközben megszabadult zakójától. Leült mellém, és egy puszit nyomott arcomra.
- Hogy vagytok? - érdeklődött
- Szét unom magam a semmit tevésbe. - sóhajtottam fel drámaian
- Tudom kicsim, de muszáj pihenned.
- Már egy hete a négy fal között vagyok. Lassan klausztrofóbiám lesz.
- Azt nem hagyhatom. - mosolygott - Készülj, elmegyünk egy étterembe. Az nem megterhelő, és legalább ki is szabadulsz kicsit.
- Rendben.  - álltam fel, és az emeletre indultam, hogy összeszedjem magam

****

Tudtam, hogy elegáns helyre fog vinni, így kicsit - bármennyire is nem volt hangulatom hozzá - kiöltöztem. Fehér, minimálisan testemtől elálló ruhát választottam. Úgy éreztem, hogy enyhe változásokat be kell vezetnem az életemben, és ez az öltözködésemmel kezdődött. Nem állt szándékomban teljesen új ruhatárat cserélni, egyszerűen csak kifinomultabb, zártabb szetteket válogattam össze.
- Csinos vagy. - mosolygott le rám Harry, amikor visszamentem a nappaliba
- Köszönöm.
- Indulhatunk?
- Felőlem. - vontam vállat, és táskámat magamhoz vettem
Megvártam még bezárja háza ajtaját, és már indultunk is az autója felé. Úri ember módjára nyitotta ki nekem az ajtót, és megvárta még beszálltam. Azt követően sietve kerülte meg a járművet, és szállt be mellém. Csendesen telt el az a röpke pár perc, amíg az étteremhez nem értünk, amit oly nagyon szerettem. Halvány mosolyra húztam ajkaim, miközben kiszálltam. Harry derekamra helyezte kezét, s így vezetett be.
Benn egyből megkaptuk a már Harry állttal lefoglalt asztalunkat. Hamar sikerült leadnunk a rendelésünket is, és meg is kapni. Csend közöttünk ingen kínos volt, legalább is számomra. Soha nem éreztem még vele hasonlót, mint akkor azokban a percekben.
- Olyan csendes vagy. - nézett rám, amikor végzett az étele elfogyasztásával
- Te sem panaszkodhatsz.
- Jogos. - mosolygott rám - Meddig tart még ez a se veled, se nélküled dolog?
- Szerintem a "veled" rész kimarad. - motyogtam
- Félsz tőlem?
- Fogalmam sincs. Tény, hogy az a bizonyos eset előtt, és azóta sem volt egy rossz szavad sem. - állapítottam meg
- Nem taszíthatsz el magadtól.
- Szerintem éppen eléggé vagyok közel hozzád.
- Külön szobában alszol, tőlem messze. Ezt minek neveznéd?
- Szünetnek.
- Hogy mondhatod ezt, amikor a gyerekünket várod?
- Azért mert nem ölök meg egy picit, aki semmiről sem tehet, nem jelent semmit.
- Kegyetlen vagy.
- Csak kezdek felnőni. - kortyoltam bele a narancs levembe
- Makacs vagy. Neked is jobb lenne, ha szeretve lennél.
- Szükségem van valamennyi távolságra most. Kérlek, értsd meg. Egy kis időt kérek Tőled. - folyt végig arcomon egy könnycsepp
Azonnal mellettem termet, és ölelő karjaiba zárt. Pincér érkezett hozzánk, akinek kezébe pénzt nyomott, és már vezetett is ki az étteremből. Beszálltam az autóba, Ő pedig rohamos sietséggel mellém. Újra magához húzott. Szorosan öleltem. Hiányzott nagyon is, de neki ezt féltem bevallani. Annyira közel mentem hozzá, hogy végén már az ölében találtam magam, és csak vészesen zokogtam. Hátamat simogatta nyugtatásképpen, és kedves szavakat suttogott fülembe, néha egy - egy puszit is hagyva bőrömön.
- Jobban vagy? - kérdezte, amikor zokogásom abbamaradt
- Kicsit. - suttogtam
- Menjünk haza. - emelte fel államnál fogva arcomat, s szemeimbe nézett - Megcsókolhatlak?
Reagálni nem tudtam, egyszerűen csak ültem, mint egy dermedt lány. Közelebb hajolt, és egy igen rövid csókot hagyott ajkaimon. Visszasegített a helyemre, megvárta míg becsatoltam az övem, és már indultunk is hazafelé.
Elaludtam az út közben, így karjaiban vitt végig a sötét lakáson. Szemhéjaimat nagyon lassan, szinte fájdalmasan nyitottam fel. Fogalmam sem volt, hogy merre is visz pontosan. Akkor világosodtam meg, amikor a régi hálónkban, az ágyra fektetett le.
- Harry, én nem itt alszom. - nyöszörögtem
- Sh. -csókolt arcon
Megszabadított a cipőmtől, azután pedig a ruhámtól, és a melltartómtól. Végig arcát néztem, míg Ő rezzenéstelenül húzta át fejemen az Ő egyik lenge pólóját. Betakart, én pedig újra elgyengültem, s szemhéjaimat szorosan lehunytam. Kis idő elteltével éreztem, ahogyan mellettem az ágy besüppedt, majd egy meleg test magához húzott. Szorosan bújtam mellkasába.
- Szeretlek Angyalka...