21.rész

Harry szemszöge

Amint megpillantottam Őt a tömegben, ahogyan beszélgetett, egyből tudtam, hogy cselekednem kell. Rám nézett, és abban a percben, csodás mosolya eltűnt. Hirtelen magyarázni kezdett Lauren-nek, majd elindult a terem másik felébe. Azonnal nyomába eredtem. Sietősen, kis termetével ellentétben, nagy léptekkel szelt át az emberek között. Előnyömnek köszönhetően hamar sikerült utol érnem. Finoman fogtam meg, és fordítottam magam felé egy félreeső folyosón.

Akadozó lélegzettel nézett fel rám. Szemei csillogtak a visszatartott könnyeitől, míg teste remegett kezem között. Még közelebb szerettem volna magamhoz vonni, de inkább nem tettem. 

- Mit akarsz? - kérdezte halkan, bátortalanul

- Mi történt veled? - néztem rá - Eltűntél, elmenekültél előlem. 

- Csodálod? 

- Te is tudod, hogy feszült voltam azokban a napokban, viszont mióta elhagytál kész pokol az életem. Semmit nem tudtam rólad.

- Jobb volt így mind a kettőnknek. 

- Kérlek, ne próbáld meg bemagyarázni ezt magadnak. 

- Semmit nem kell bemagyaráznom. Ezek tények.

- Bébi, Te is tudod, hogy mennyire megbántam, és hogy nem olyan vagyok, mint akkor este.

- Fogalmam sincs, hogy ki is vagy valójában. - nézett el más irányba 

- Tudod mennyire szar érzés volt felébredni reggel? Azt hittem a karjaimban leszel, és csodálhatlak, de nem voltál. Reménykedtem benne, hogy esetleg a földszinten, vagy a lakás valamelyik szobájában megtalállak, de Te sehol sem voltál. Rohadt nagy fájdalmat éreztem. 

- Sajnálom. - nyögte ki

- Ne, nem a sajnálatodra, nem a megbocsájtásodra hajazok. - néztem rá komolyan - Vissza szeretnélek kapni. Hiányzol. - simítottam végig kezén
- Kérlek ne csináld ezt.
- Talán Dan az új pasi a képben?
- Tessék? - nézett fel rám hitetlenkedve
- Láttalak titeket.
- Ugyan már. Egyszerűen csak munkát ajánlott a menedzserével, ennyi az egész.
- Hát persze.
- Minek is magyarázkodom neked? - horkant fel - Egyszerűen nem érdekel, hogy mit gondolsz. - hadarta - Elegem van belőled, abból, hogy irányítani akarsz. Azért mert fiatal vagyok, egyáltalán nem tudatlan, hülye. Megtudom hozni a saját döntéseimet. - addig mondta, míg szemhéjai le ne csukódtak, és térdei sem tartották meg
- Ana, hé. - kaptam karjaim közé - Ana, kicsim, kérlek.
Hiába szólongattam semmi hatása nem volt a dolognak. Felnyaláboltam, és nagy, sietős léptekkel indultam végig a termen, egyenesen a kijárat felé. Lauren aggódva csatlakozott hozzánk, és hátra beült Ana-val, míg én a volán mögött foglaltam el a helyem. Sebesség korlátozás ellenére is hajtottam, hogy mielőbb a kórházba érhessünk. Alig tíz perc alatt már le is parkoltam az épület bejárata előtt. Kipattantam a járműből, hátulról pedig karjaimba vettem a még mindig eszméletlenül feküdt. Lauren utánunk lépkedett, igyekezett tartani a tempót amit diktáltam. Azonnal a recepcióhoz mentem, ahol egy nővér állt. Bevezetett egy vizsgálóba, és már hívta is az orvost.
- Mr.Styles, kérem fáradjanak ki. - nézett rám az orvos
- Ne gondolhatja, hogy itt hagyom.
- Kérem, jöjjön. - ragadt kézen Lauren, és kihúzott magával
- Mit képzelsz? - néztem rá
- Most Ana egészsége a legfontosabb. Megvizsgálja az orvos, úgy is láthatja majd.
- Maga rejtegette előlem.
- Sírva jött hozzám, összetörten, gyötörten. A barátnőm, ezzel tisztában van. Jobb lett volna, ha hagyom az utcán tengődni?
- Szólnia kellett volna, hogy ott van. Kérdeztem, ezerszer feltettem ugyan azt a kérdést, még is csak tagadást, nemleges választ kaptam.
- Félt magától. Érti? Fel tudja már fogni, hogy mennyire megrémisztette a kirohanása, az ahogyan beszélt hozzá?
Belém fagyott minden. Egyszerűen nem gondoltam volna, hogy ennyire megrémisztettem. Nem állt szándékomban, csupán elszállt az agyam, és semmire nem tudtam gondolni, csak, hogy nekem Ő kell, és nem engedhetem el. Olyan érzéseket ébresztett fel bennem, amiket másnak még soha nem sikerült. Ő az egyetlen nő akivel el tudom képzelni a jövőm.
Aggodalmam egyre gyorsabban nőtt, még az idő telt. Az orvos bő fél óra után jött ki hozzánk, és komoly arccal állt elém.
- Ön a család tagja a hölgynek? - tette fel komolyan a kérdést
- Barátja vagyok.
- A volt barátja. - szólt közbe Lauren
- Jelenleg nehéz helyzetben vagyunk, de szeretjük egymást. - feleltem kimérten
- Rendben. Mivel közel a kapcsolatuk, felvázolom a hölgy állapotát. - kezdte - Sokk hatása alá került, így az ájulás. Zaklatott állapotban van. Felébredt, és elvégeztünk pár vizsgálatot.
- Valami komoly baja van? - kérdeztem feszülten
- Ms.Brooks veszélyesztetett terhes.
- Hogy mondta? - nézett döbbentem Lauren
- Ez biztos?
- Ezek szerint nem tudtak a fiatal hölgy állapotáról. - állapította meg az orvos - A második hónapban van. Szervezete le van gyengülve, sok pihenésre van szüksége, és nyugalomra.
- Mikor vihetem haza? - érdeklődtem
- Ma estére benn szeretném tartani. Holnap reggel megismételjük a vizsgálatokat, ha minden rendben, a helyzethez képest, akkor hazaviheti a holnap folyamán. - ismertette a helyeztet - Vizsgálatokra kell igen sűrűn jönnie, hogy a babával és a hölggyel is minden rendben van-e.
- Mikor mehetek be hozzá?
- Ma este már nem fog felébredni, így  javaslom, hogy holnap reggel jöjjön, jöjjenek vissza.
- Nem fogom itt hagyni.
- Harry, szerintem ne ellenkezz. - nézett rám komolyan Lauren
- Te inkább ne szólalj meg!
- Kérem, ez egy kórház.
- Elnézést, és köszönök mindent.
Magunkra maradtunk Lauren-el. Egyből leültünk egymás mellé a folyosón elhelyezkedő műanyag székekre. Kezeimre támaszkodtam, arcomat beléjük temettem.
- Biztos vagy abban, hogy haza viszed? - kérdezte bátortalanul az asszisztensem
- A gyermekemet hordja a szíve alatt, és méghozzá veszélyeztetett állapotban van. Remélem nem gondolod, hogy hagyom egyedül élni.
- És, ha Ő nem akar veled lenni.
- Kénytelen lesz.
- Nem kényszeríthetsz rá semmit. - horkant fel - Az orvos is megmondta, hogy nyugalomra van szükségre, biztonságra. Rettegés és a nyugtalanság nem szerepelt a felsoroltak között.
- Hallgass. - álltam fel, és sétálgatni kezdtem a hosszú, csendes hófehér folyosón

Annabell szemszöge

Egy hét. Ennyi idő telt el mióta rosszul lettem, és a kórházban kötöttem ki. Másnap reggel az orvos, és Harry bejöttek hozzám, majd közölték velem a számomra is teljesen új dolgot. Megtudtam, hogy már két hónapja egy gyermeket hordok a szívem alatt. Egyszerre éreztem magam boldognak, és megvetettnek. Teherbe ejtett az a férfi akitől jelen helyzetemben félek.

Szívem ezerrel vert, és félő volt, hogy kiugrik a helyéről. Pár perce közölte velem az orvosom, hogy áldott állapotban vagyok jó ideje. Harry-re vezettem félve tekintetem, akinek arcáról semmit nem tudtam leolvasni. Pár rutin vizsgálatot követően magunkra hagyott az orvos, hogy beszélhessünk, illetve elkészülhessek a hazamenetelemre. 
- Tudom, hogy te se tudtad, hogy a gyermekünket várod. - törte meg a csendet 
- Mit akarsz? 
- Mi az, hogy mit akarok? - nézett rám értetlenül 
- Nem vagyunk együtt tudomásom szerint. 
- Édes, ne mond ezt. 
- Hazudni egyáltalán nem áll szándékomban. - néztem fel rá - Megrémisztettél, és fájdalmat okoztál akkor ott. 
- Még is utána nekem adtad magad. 
- Inkább hagytam, minthogy megerőszakolj.
- Mi van? - nézett rám dühösen - Bármennyire is ideges, bosszús voltam, soha nem bántottalak volna. Ha ellent mondanál bármikor, azonnal abbahagynék mindent.  
Szemeiben láttam a megbántotságot, a fájdalmat, és egyben a törődést, a szeretetet. Egyik felem együtt érzett vele, míg másik ellene volt. Szerettem volna hinni a szavainak, de egyszerűen nem tudtam. Szem előtt kellett tartanom a baba egészségét. 
- Indulhatunk? - kérdezte amint elkészültem
- Nem megyek veled sehova. - néztem rá komolyan 
- Szerinted hagyni fogom, hogy egyedül élj, és elszakítsd tőlem a gyermekem? - hitetlenkedett, s közelebb lépett hozzám, karjaiba zárt - Melletted a helyem, és a fiam mellett. 
- Honnan veszed, hogy fiad lesz? 
- Érzem. - mosolygott rám 
- Haza kell mennem. - másztam ki karjai közül 
- Igen, haza is viszlek. - vette el a táskám - Összepakolunk az átmeneti lakásodból fontosabb dolgokat, és hazaviszlek.
- Szeretnék a saját kis lakásomban maradni. 
- Gyere, ne kötekedj. - ragadt kézen, és már mentünk is ki az épületből

Múltbeli pillanatomból az ajtó éles hangja szakított ki. Azonnal oda kaptam tekintetem, és mosolygó, zöld szemű srácot pillantottam meg, öltönyben. Felém igyekezett, miközben megszabadult zakójától. Leült mellém, és egy puszit nyomott arcomra.
- Hogy vagytok? - érdeklődött
- Szét unom magam a semmit tevésbe. - sóhajtottam fel drámaian
- Tudom kicsim, de muszáj pihenned.
- Már egy hete a négy fal között vagyok. Lassan klausztrofóbiám lesz.
- Azt nem hagyhatom. - mosolygott - Készülj, elmegyünk egy étterembe. Az nem megterhelő, és legalább ki is szabadulsz kicsit.
- Rendben.  - álltam fel, és az emeletre indultam, hogy összeszedjem magam

****

Tudtam, hogy elegáns helyre fog vinni, így kicsit - bármennyire is nem volt hangulatom hozzá - kiöltöztem. Fehér, minimálisan testemtől elálló ruhát választottam. Úgy éreztem, hogy enyhe változásokat be kell vezetnem az életemben, és ez az öltözködésemmel kezdődött. Nem állt szándékomban teljesen új ruhatárat cserélni, egyszerűen csak kifinomultabb, zártabb szetteket válogattam össze.
- Csinos vagy. - mosolygott le rám Harry, amikor visszamentem a nappaliba
- Köszönöm.
- Indulhatunk?
- Felőlem. - vontam vállat, és táskámat magamhoz vettem
Megvártam még bezárja háza ajtaját, és már indultunk is az autója felé. Úri ember módjára nyitotta ki nekem az ajtót, és megvárta még beszálltam. Azt követően sietve kerülte meg a járművet, és szállt be mellém. Csendesen telt el az a röpke pár perc, amíg az étteremhez nem értünk, amit oly nagyon szerettem. Halvány mosolyra húztam ajkaim, miközben kiszálltam. Harry derekamra helyezte kezét, s így vezetett be.
Benn egyből megkaptuk a már Harry állttal lefoglalt asztalunkat. Hamar sikerült leadnunk a rendelésünket is, és meg is kapni. Csend közöttünk ingen kínos volt, legalább is számomra. Soha nem éreztem még vele hasonlót, mint akkor azokban a percekben.
- Olyan csendes vagy. - nézett rám, amikor végzett az étele elfogyasztásával
- Te sem panaszkodhatsz.
- Jogos. - mosolygott rám - Meddig tart még ez a se veled, se nélküled dolog?
- Szerintem a "veled" rész kimarad. - motyogtam
- Félsz tőlem?
- Fogalmam sincs. Tény, hogy az a bizonyos eset előtt, és azóta sem volt egy rossz szavad sem. - állapítottam meg
- Nem taszíthatsz el magadtól.
- Szerintem éppen eléggé vagyok közel hozzád.
- Külön szobában alszol, tőlem messze. Ezt minek neveznéd?
- Szünetnek.
- Hogy mondhatod ezt, amikor a gyerekünket várod?
- Azért mert nem ölök meg egy picit, aki semmiről sem tehet, nem jelent semmit.
- Kegyetlen vagy.
- Csak kezdek felnőni. - kortyoltam bele a narancs levembe
- Makacs vagy. Neked is jobb lenne, ha szeretve lennél.
- Szükségem van valamennyi távolságra most. Kérlek, értsd meg. Egy kis időt kérek Tőled. - folyt végig arcomon egy könnycsepp
Azonnal mellettem termet, és ölelő karjaiba zárt. Pincér érkezett hozzánk, akinek kezébe pénzt nyomott, és már vezetett is ki az étteremből. Beszálltam az autóba, Ő pedig rohamos sietséggel mellém. Újra magához húzott. Szorosan öleltem. Hiányzott nagyon is, de neki ezt féltem bevallani. Annyira közel mentem hozzá, hogy végén már az ölében találtam magam, és csak vészesen zokogtam. Hátamat simogatta nyugtatásképpen, és kedves szavakat suttogott fülembe, néha egy - egy puszit is hagyva bőrömön.
- Jobban vagy? - kérdezte, amikor zokogásom abbamaradt
- Kicsit. - suttogtam
- Menjünk haza. - emelte fel államnál fogva arcomat, s szemeimbe nézett - Megcsókolhatlak?
Reagálni nem tudtam, egyszerűen csak ültem, mint egy dermedt lány. Közelebb hajolt, és egy igen rövid csókot hagyott ajkaimon. Visszasegített a helyemre, megvárta míg becsatoltam az övem, és már indultunk is hazafelé.
Elaludtam az út közben, így karjaiban vitt végig a sötét lakáson. Szemhéjaimat nagyon lassan, szinte fájdalmasan nyitottam fel. Fogalmam sem volt, hogy merre is visz pontosan. Akkor világosodtam meg, amikor a régi hálónkban, az ágyra fektetett le.
- Harry, én nem itt alszom. - nyöszörögtem
- Sh. -csókolt arcon
Megszabadított a cipőmtől, azután pedig a ruhámtól, és a melltartómtól. Végig arcát néztem, míg Ő rezzenéstelenül húzta át fejemen az Ő egyik lenge pólóját. Betakart, én pedig újra elgyengültem, s szemhéjaimat szorosan lehunytam. Kis idő elteltével éreztem, ahogyan mellettem az ágy besüppedt, majd egy meleg test magához húzott. Szorosan bújtam mellkasába.
- Szeretlek Angyalka...