20.rész

Annabell szemszöge

Már jó pár hét eltelt, mióta elköltöztem Harry-től. Lauren-től kérdezgette, hogy nem-e tud valamit rólam, barátnőm, igaz nagy nehezen, de kitartott mellettem. Természetesen hívogat Harry, nem adja fel. Üzeneteket küldözget, de bármennyire is nehéz, kitartok. Be fogom bizonyítani neki, hogy saját lábaimon is meg tudok állni.

Pár napja átköltöztem egy bérelt kis lakásba. Barátnőm ellenezte a dolgot, miszerint tökéletesen ellettünk volna egymás mellett. Azonban nem szerettem volna nagy terhet rárakni. Így is hazudnia kellett miattam Harry-nek, a főnökének. Bízok benne, tudom, hogy nem rúgná ki ez miatt, hiszen én kértem meg rá, de akkor is jobb lesz így mindenkinek.
Napjaimat rajzolással töltettem. Több füzet is megtelt a firkálgatásommal. Végiglapozva ráeszméltem, hogy bármennyire is próbálok menekülni, elfelejteni Őt, nem tudom. Valamilyen formában mindig benne volt a rajzaimban. 
Péntek reggel telefonom csörgésére ébredtem fel. Kinyomtam az ébresztőt, és nagy nehezen rávettem magam, hogy kimásszak az ágyamból. Egyenesen a fürdőmbe siettem, ahol hamar el is készültem. Szobámba visszaérve már csak magamra kellett vennem a kiválasztott kényelmes szettem, s már készen is voltam.
Lassan sétáltam végig az utcán, egyenesen egy kávézó felé, ahol is Lauren-el találkoztam. Még nem láttam sehol, így rendeltem magamnak, és elfoglaltam egy asztalt. Telefonom hangos zenélésbe kezdett, így kikerestem a táskámból, és a számomra ismeretlen számra meredtem. Végül felvettem, de abban a percben meg is bántan.
- Háló? - szóltam bele
- Kislányom. - hallatszott apám hangja
- Honnan tudod a számom? - kérdeztem feszülten
- Jók a kapcsolataim, ezt soha ne feledd.
- Mit akarsz? Semmi jogod nincs engem hívogatni. - förmedtem rá
- Az apád vagyok. Jogomban áll felhívni téged, és megkérdezni, hogy vagy.
- Biztos vagyok benne, hogy nem érdekel téged, hogyan is érzem magam. Kérlek, ne most kezd el játszani az apa szerepet.
- Teljesen ellenem hangolt az a féreg. - sziszegte
- Megérthetnéd végre, hogy saját döntéseim vannak, s nem befolyásolhat senki. Meg tudom hozni az általam jónak vélt döntéseket.
- Teljesen megváltoztál.
- Semmit, az ég világon semmit nem tudsz rólam, úgyhogy meg se próbálj véleményt nyilvánítani velem kapcsolatban.
- Még az egyetemről is kirúgtak, mihez kezdesz?
- Hirtelen elterelés, mindig is tökéletesen ment neked. - nevettem gúnyosan - Még mindig semmi közöd hozzá. Fenn tudom tartani magam elhiheted.
-  Abban nincs kétségem. - mondta kimérten - Gondolom jól eltart Téged, hiszen szolgáltatást nyújtasz számára.
- Ne nevezz örömlánynak. - hangom dühösen csengett - Attól, hogy Ő a párom nem lettem egy utca lány, aki pénzért teszi szét a lábát.
- Komolyan így beszélgetünk? Ez a normális apa - lánya viszony?
- Tudod az a bizonyos viszony, amit Te keresel réges-régen elveszett.
- Nem lehetsz ennyire hálátlan.
- Hálátlan? - kérdeztem vissza nevetve - Ezt Te magad se gondolod komolyan.
- Ó dehogy is nem. Napokba oda utazom, és szeretnélek látni.
- Ezt az őrültséget kiverheted a fejedből. Nem vagyok rád kíváncsi.
- Ugyan, Kicsim az apád vagyok.
- Az én apám meghalt, amikor börtönbe kerültem. - ezzel az utolsó mondattal bontottam is a vonalat 
Arcomon végiggördült egy könnycsepp, amit azonnal le is töröltem. Nem, nem érdemelte meg egyetlen egy könnycseppemet sem. Számomra Ő már csak egy idegen, és el akarom felejteni. Fogalmam sem volt, hogyan is gondolhatta az, hogy majd találkozom vele, mintha semmi sem történt volna.
Forró eper ízesítésű teámat kavargattam, amikor megjelent mellettem barátnőm. Két puszival köszöntött, s leült mellém. Egyből látta  arcomra kiülő érzelmeket, és rá kérdezett. Röviden elmeséltem neki a telefonbeszélgetést, Lauren pedig elképedve bámult rám. Ő maga sem értette, hogy hogyan is gondolhatta azt az apám. 
- És eldöntötted már, hogy találkozol-e vele? - érdeklődött
- Természetesen nem akarom látni. - feleltem
- Megértelek. Ha még is meggondolod magad, és nem szeretnél egyedül menni, számíthatsz rám.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan
- És egyébként hogy vagy? Milyen az új lakás?
- Hát élem a hétköznapjaim. Pár rajzomat vászonra szeretné vinni egy neves festő, így most vele egyeztetem a dolgokat. - meséltem - A lakás pedig csodás. Berendeztem, és szeretek ott lenni. - keserű mosolyra húztam számat
- Hiányzik, látszik rajtad.
- Nehéz nélküle. Szeretem Őt. Eddig is tudtam, de igazából akkor jöttem rá, amikor eljöttem Tőle.
- Ő is nehezen viseli. Elviselhetetlen. Minden apróságon felkapja a vizet, persze jobb kedvében bocsánatot kér. Felőled is érdeklődik nap mint nap.
- Ugye nem mondtad el neki, hogy hol lakom?
- Természetesen nem. - nézett rám komolyan - Viszont beszélhetnél vele. Legalább egy kávézóban, nagy vonalakban. Mind a kettőtöknek jót tenne.
- Fogalmam sincs mit kellene tennem. - mondtam őszintén - Ha újra szemtől, szembe állnék vele nem tudnék ellenállni neki, s nemet mondani. Megbántott, mélységesen megalázott, de szeretem. - érzékenyültem el
- Nem láttalak azóta az este óta sírni. - nézett rám - Mi van veled?
- Érzékenyebb vagyok, ennyi. - vontam vállat - Megvisel a dolog.
- Ki kellene kicsit mozdulnod, nem gondolod?
- Most is itt vagyok. Szórakozóhely pedig nem az én világom. És hangulatom sincs.
- Ismerhetnél már annyira, hogy nem kérnék tőled ilyet. - nézett rám szemforgatva - Lesz este egy esemény. Divat hét van, és egy ismerősöm is jelen lesz, aki az új kollekcióját mutatja be.
- Igen hallottam már róla. Mindenki erről beszél. Zárt körű.
- Még jó, hogy az. - nevetett - Viszont mint említettem már, ismerősöm révén be fenn vagyok a meghívottak listáján plusz egy kísérővel, és szeretném, ha eljönnél velem. Csajos este. Divat, semmi pasi.
- Jól hangzik, de az ilyen eseményekre Harry is meghívott szokott lenni.
- Most is az, de már évek óta nem jár el erre. - mondta őszintén - Szerintem Te is tudod, hogy nem érdekli a divat.
- Igen, ez feltűnt. - mosolyogtam el
- Szóval? Kérlek, egy kis kikapcsolódás nem árt.
- Jó legyen. - adtam be a derekam - Mikor megyünk?
- Nyolckor találkozzunk mondjuk a lakásomnál. Onnan nem messze van.
- Rendben. Most viszont rohannom kell a megbeszélésre. Akkor este találkozunk. - búcsúztam el két puszival, és már indultam is tovább.

****

Remekül alakult a megbeszélés. Átadtam a vázlataimat, a festő ámultan nézte. Kifejtette véleményét, s elmondta, hogy hogyan is tervezi megvalósítani a terveit. Ámultan hallgattam minden egyes szavát. Nagyon örültem, hogy valakinek ennyire tetszik az én általam rajzolt dolgok. Megemlítette, a modellt akiről csináltam. Nem neveztem meg a képen látható személyt, Harry-t.
Otthon pakolásztam egy kicsit, majd a nappaliba pihentem le, és magazinokat lapozgattam. Miután meguntam, és már időm is kevés volt szobámba vonultam, s készülődni kezdtem. Gyors zuhany után, tükör előtt álltam, és igyekeztem valami elviselhető kinézetet varázsolni magamra. Sminkkel hamar sikerült végeznem, míg a hajam nagyobb erőfeszítést igényelt. Végül egy kontyba fogtam össze a fejem tetején. Szobámba visszasiettem, és a szekrényemből az első ruhadarabot vettem fel, ami a kezembe akadt. Amint rajtam volt, a tükör elé álltam, s megállapítottam, hogy talán túlságosan is kihívó. Végül összekaptam egy kis táskámba a fontosabb dolgaim, belebújtam cipőmbe, és már indultam is.
Taxival alig percek alatt meg is érkeztem Lauren háza elé. Küldtem neki egy üzenetet, és szerencsére perceken belül már meg is érkezett. Csatlakozott hozzám, bediktálta a címet, s elindultunk.
- Jó lesz minden. - mosolygott rám bíztatóan
- Remélhetőleg.
- És mi volt a festővel?
- Elvitt pár vázlatot, és elkezdi a munkálatot. Aztán szól, ha elkészült, és megnézhetem.
- Remélem én is láthatom majd.
- Mindenképpen.
Beszélgetéssel töltöttük el a maradék időt. Mindvégig azon járt az agyam, hogy vajon látom e az este folyamán Harry-t. Egyik felem reménykedett a pozitív válaszban, míg a másik felem a negatív részben. Akartam is látni a gyönyörű zöld szemeit, megszerettem volna beszélni vele a dolgokat, de valahogy féltem. Rettegtem a találkozástól. Mindennapok folyamán hívásokat, üzeneteket kaptam tőle, de természetesen egyikre sem reagáltam.
Hiányzott. Rettentően rossz érzés volt minden este nélküle álomra hajtanom a fejem, reggel pedig felébredni. Érintései, csókjai, kedves szavai. Bármennyire is megbántott, s mélybe taszított, szeretem. Szívemet nem tudom becsapni, bármennyire is szeretném.
A hely elegáns volt. Rengeteg ember, s divatmagazinoktól fotósok is voltak. Barátnőm lelkesen mosolygott rám, és indultunk is befelé. Pár embernek köszönt, be is mutatott nekik, akik lelkesen fogadtak. Mindenki kedves volt, és feltűnően kiöltözött.
Elfoglaltuk a helyünket elöl, a kifutótól pár méterre, és izgatottan vártuk a show kezdetét. érdekfeszítően néztük a gyönyörű, karcsú modelleket, akiken a ruhák tökéletesen álltak. Irigykedve figyeltem minden egyes kecses mozdulatukat, ahogyan csípőjük jobbról, balra ringott. Mellettük ostobának, és egyáltalán nem nőiesnek éreztem magam. A ruhadarabok elkápráztattak minden értelemben.
Egy óra elteltével véget ért az egész. Nagy tapsvihar követte a végszót, s megkezdődött a fogadás. Pincérek járkáltak körbe, kezükben tálcákkal amik kristály pezsgős poharakkal voltak tele. Megköszöntem, és elemeltem egy pohár hűsítő italt. Lauren is hasonlóan cselekedett, közben pedig átbeszéltük nagy vonalakban a látottakat.
- Szia drágám. - jelent meg egy magas, jólfésült srác, és arcon csókolta barátnőmet
- Ó, szia Dan. - mosolygott rá Lauren - Ő itt a barátnőm, Annabell.
- Nagyon örülök. - mosolyogtam kedvesen
- Megtiszteltetés. - nyomott egy puszit arcomra - Nem is tudtam, hogy ilyen csinos lányokkal barátkozol.
- Fogd vissza magad. - nevetett fel
- Komolyan mondom. Gyönyörű vagy. - nézett rám - Esetleg szakmabeli?
- Dan modell. - adta meg barátnőm a választ, kérdő tekintetemre
- Nem, nem vagyok modell. - feleltem - Őszintén, először vagyok egy ilyen eseményen.
- Sziasztok. - lépett hozzánk számomra egy újabb ismeretlen
- Szia Derek. - üdvözölte Lauren - Ő Annabell. Ana, Ő itt Derek, Dan menedzsere.
- Örülök, hogy megismerhettelek.
- Szerintem tökéletes lenne a kampányhoz. - fordult Dan a menedzseréhez
- Igen, igazad lehet.
- Beavatnátok minket is? - nézett rájuk Lauren
- Ne haragudjatok. - fordult felén Derek - Éppen egy kampány fotózásra készülünk. Kéne egy lány, Dan mellé. - világosított fel minket
- Már mondtam, hogy nem vagyok modell. - mondtam
- Attól még tökéletesen mutatnál a képeken, és természetesen szép összeget is kapnál érte.
- Ugyan már, ez egy remek ajánlat. Egyszerűen nem utasíthatod vissza. - lelkesedett barátnőm
- Gondold át, kérlek. - nézett rám Dan
- Rendben. Végül is semmit nem veszíthetek. - adtam be a derekam
- Üdvözöllek a csapatban. - ölelt magához - Erre koccintanunk kell. - vett el újabb két pohár pezsgőt, s az egyiket átnyújtotta nekem
Koccintottunk, én pedig mosollyal az arcomon emeltem számhoz a poharat. Azonban nem sokáig tartott ez a boldog pillanat. Felén egyre közeledő hatalmas, öltönybe bújt alak fagyos mosollyal arcán nézett rám végig. Megfogtam barátnőm kezét.
- Elnézést. - hadartam, és a mosdó felé indultam
Lépteimet megnyújtottam, hogy mielőbb elérjem a célom. Mivel több kisebb csoportban álltak az emberek, egymáshoz igen közel, így úgy kellett átférkőznöm közöttük. Közben igyekeztem elnézést kérni mindenkitől, de szerencsére nem kelletett senkiben sem felháborodást a dolog. Már majdnem sikeresen kiértem a tömegből, amikor is egy kéz fogta meg a felkarom, s húzott vissza. Ahogyan vissza fordultam izmos mellkasba ütköztem. Felnéztem, de nem kellett volna. Egyből elgyengültem.