19.rész

Annabell szemszöge

Újabb két hét telt el. Ez idő alatt szinte használhatatlan voltam. Mikor kiderült, hogy nem maradhatok az egyetemet, kiborultam, és két napig csak szenvedtem. Harmadik napomat kezdtem meg. Harry nem volt képes tovább nézni ezt a dolgot, és mondhatni, szó szerint kirángatott az ágyból. Megtagadtam, hogy bemegyek az irodába, így megegyeztünk annyiban, hogy itthon maradok. Feltétele csupán annyi volt: "Csinálj valamit, különben magadba fogsz fordulni, azt meg nem szeretném, Angyalka".

Innentől kezdve a háztartásnak éltem. Takarítottam, bevásárolni jártam és az ilyen szokásos dolgokat csináltam meg. Mint jó szerető barátnő vacsorával vártam haza minden este, amiért édes csókokkal, kedves szavakkal halmozott el. Ez mind hiába volt, mert a kapcsolatunkban egyre jobban távolodtunk. Szavakat, érintéseket egyre kevesebbet váltottunk.

Szabadidőmben olvastam vagy éppen az interneten valami olyan iskola után néztem, ahonnan nem utasíthatnak ki. Elgondolkoztam a művészeti iskolán, de hamar letettem róla. Bármennyire is szeretek rajzolni, nem lehet belőle megélni. E gondolat soha nem hagyott el. 

Végül feladva mindent elővettem a rajz tömbömet és firkálgatni kezdtem. Napi szinten kellett beszereznem újabb füzetet. Sorra tépkedtem, és dobáltam el a rajzokat. Egyikkel sem voltam elégedett és ez elborzasztott. Körülöttem az összegyűrt, eldobált papírok már egy szép halmot alkottak. Erre ért haza Harry egyik este.

- Szia. - lépett be a nappaliba - Hé, mi történt itt? - nézett körbe, majd beljebb jött és leült mellém

- Azon kívül, hogy egy eltartott semmire nem alkalmas, szánalmas és még gyilkos is vagyok? Semmi. - vontam vállat

- Héhé.. - nézett rám komolyan - Látom igen tüzes hangulatodban vagy. 

- Oh, hagyjuk. - álltam fel, és konyhába mentem

- Ana. - kiabált után, de rá se hederítettem - Ana! - hangzott komolyabban - Állj már meg, az isten szerelmére. - fogott meg, és rántott vissza karomnál fogva - Elmondanád, hogy mi történt hirtelen? Tudom, hogy feszült vagy, hiszen ez van már jó ideje, de ma különösen más vagy. 

- Talán csak elegem van ebből az életből. Engedj. - rántottam meg kezem, de nem engedett 

- El akarsz menni? - nézett rám felvont szemöldökkel, nem válaszoltam, folytatta - Kérdeztem valamit. Tudod szeretem, ha felelnek arra amit kérdezek. 

- Tudtommal nem vagyok az ügyfeled. -csattantam - Ne kezelj úgy.

- Ahogy vesszük. - felelte komoly tekintettel

- Tessék? - hitetlenkedtem - Ezt most komolyan mondtad? 

- Te is tisztában vagy azzal, hogy milyen módon találkoztunk.

Ahogyan ez a mondat elhagyta azok az általam igen kedvelt ajkakat, a szívem tört össze. Soha nem gondoltam volna, hogy Ő tőle fogom ezt hallani valamikor is. Valahogy én úgy éreztem, hogy Ő hisz bennem, és szeret. Bár soha nem mondtuk még egymás felé ezt a szót, még is bennem megfogalmazódott már, és reménykedtem abban, hogy benne is. Szemeimet a könny kezdte szúrni, és akaratos módon egy kósza csepp végig is szántotta arcomat. szabad kezemmel, - egyáltalán nem foglalkozva nőiességemmel -, kézfejemmel töröltem le, a fájdalmamnak árulkodó jelét.

- Rendben van. - találtam rá hangomra - Ezek szerint minden egy remek színjáték volt. 

- Úgy véled?

- Ezek után mire következtessek? 

- Egyszerűen csak emlékeztettelek arra, hogy a védőd voltam, illetve még az is vagyok jogilag.

- Hát persze. - nevettem fel cinikusan - Én kérem az elnézését Mr.Styles. Nyilván tisztában van akkor azzal, hogy mekkora bűnt, bűncselekményet követett el azzal, hogy az Ön által védet személlyel szexuális kapcsolatot folytatott. 

- Fejezd be. 

- Minek? Fáj az igazság, hogy Maga sem tökéletes? - néztem rá, és folytattam - Akkor maradjunk meg a védő, védenc viszonyban. Mindenkinek az lesz a legjobb.

- Mi a francról beszélsz?

- Arról, hogy mennyire is nem leszek a játékszered. Elegem van. 

- Játékszerem? - horkant fel

- Törődj bele, hogy valaki egyszer nemet mond. Mert én most ezt teszem. Elcseszett vagyok, de Te sem panaszkodhatsz. Igen, lehet hogy sajnáltatom magam, bár akart, hogy ez a dolog azzá fajuljon, de már rohadtul elegem van az egészből! Nem várom el, hogy pátyolgass, nem várom el, hogy itthon legyél velem, vagy hogy csak a kitartottad legyek. Egyszerűen csak minimális megértést a szar életemmel kapcsolatban. 

- Eléggé megértő voltam, és vagyok is. - meredt rám, kezemet egyre szorosabban fogta - Minden nap azon agyalok, hogy mit is csinálhatnál. Felajánlottam, hogy dolgozz nekem. Lauren-el, is igen remek kapcsolatba kerültél, nem értem ennek mi akadálya lenne. Persze, ellent mondtál. Mit tegyek még? Őszintén mit vársz még tőlem?

- Semmit. - feleltem egyszerűen - Már jó ideje semmit nem várok el felőled.
- Ne játssz velem! - nyomott a falnak, bőrömbe mélyesztette hosszú ujjait
- Ez fáj Harry. - nyögtem ki
- Végig fogsz hallgatni! - ordította arcomba - Mióta megismertelek azon voltam, hogy biztonságban tudjalak. Közelebb kerültünk, én pedig elhatároztam, hogy akár milyen áron is, de biztosítok neked egy normális életet, ahol befejezheted a tanulmányaid, dolgozhatsz és úgy élhetsz mint a normális emberek. Erre már hete óta arra jövök haza, hogy igen nagy önmarcangolásba kezdtél. Elegem van ebből. Kezdj magaddal valamit, mert nem csak engem, de magadat is tönkre teszed ezzel. Szarabb helyzetbe fogsz kerülni, és nem fogsz tudni tovább menni. Érted már, hogy miért is aggódom érted?
- Nem kell aggódnod, senki nem kérte! - mondtam elhaló hangon -De, ha oda figyeltél volna arra ami elhagyta a számat, tudnád, hogy mennyire is el van cseszve ez az egész. Úgy tekintesz még rám, mint a védencedre és nem pedig úgy, ahogyan én szeretném. - fejeztem be sírva
- Mire vágysz?
- Komolyan meg kell kérdezned azok után, hogy mindenem neked adtam?
- Kénytelen voltál. - vágta rá egyszerűen
Szavai mélyrehatóak voltak. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet fog nekem mondani. Még levegőt is elfelejtettem venni, annyira fájt minden egyes szava. Teljesen komolyan meredt az arcomba, míg én magamhoz tértem és kapkodni kezdtem oxigén után. Szemeim égtek, szám kiszáradt, mellkasom rohamosan emelkedett, majd süllyedt. Szabad kezemmel hirtelen cselekedtem. Nem gondolkoztam egy másodpercet sem, csak lendítettem, és borostás arcán egy vörös foltot hagytam. Arca elfordult másik irányba, és hirtelen szitkozódni kezdett. Szorításán engedett, én pedig ezt kihasználva rohantam az emeletre, a hálóba.
Bevágtam magam mögött az ajtót, és a kulcsot is elfordítottam. Kirántottam a szekrényből bőröndömet, és igyekeztem mihamarabb minden dolgomat, vagy legalább is a legfontosabbakat bele dobálni. Alig került még csak be egy kupac, amikor dörömbölni kezdett Harry. Rángatta a fa ajtót, ami recsegett az érintései alatt.
- Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót! - üvöltötte mérgesen
- Azért, hogy megüss? - kérdeztem vissza zokogva
- Ne játszd a mártír szerepét. Te is tudod, hogy egy ujjal se bántanálak. - morgott
Igaza volt. Soha nem bántott, de még ennyire nem is vesztünk össze. Most mondhatni, hogy féltem tőle. Én sem vagyok ártatlan, még is jogosnak ítélem a tettem. Bármennyire is fáj, hogy meg tettem, megérdemelte. Mélységesen megbántott. Darabokra hullott az eddig felépített képem, véleménye, csodálatom, szeretetem és főleg a szerelmem.
Mikor végeztem a ruháimmal, fürdőbe siettem, ahol hasonlóképpen a fontos dolgaimat felkaptam és behajítottam a táskámba. Lecsuktam, összehúztam a cipzárom, és már húztam is magam után a hatalmas bőröndöt. Ahogy kinyitottam az ajtót, berontott, egyből nekem esett.
Reakciója váratlan volt. Vadul csókolta meg ajkaimat, nyelvét akaratosan számba csúsztatta. Szorosan tartott magához. Csípőmnél fogva felemelt és a fenekemet megmarkolva tartott, amíg az ágyra nem fektetett. Bármennyire is ellenkezni akartam, nem tudtam. Csókja teljesen elvette az eszem. Lenge felsőt és egy cicanadrágot viseltem, amit szinte azonnal le is tépett rólam. Fehérneműbe feküdtem alatta. Nyakamat megharapta, de azonnal tovább is haladt. Feltérdelt, megszabadította magát minden ruhadarabtól. Visszatért hozzám, de nem csókolt meg. Szemeimbe nézett, miközben szemérem ajkaimat simogatta. Lepedőt markoltam, ahogyan felnéztem zöld szemeibe, amikben vadságot véltem felfedezni.
- Rohadtul nem hagyhatsz el! - motyogta ajkaimra, és hirtelen belém vezette magát - Enyém vagy. - szűrte fogai között
Fájdalmasan nyögtem fel a hirtelen feltörő érzés miatt. Könnyeim még mindig nem apadtak el. Ezt Ő is észre vette és lecsókolta őket. Kis idő múlva kezdett el mozogni. Lábaimat feljebb húzta a derekához, hogy mélyebbre hatolhasson. Annak ellenére, hogy mennyire is erőszakosan esett nekem, teljesen gyengéd volt. Megfogta kezeimet, fejem fölé helyezte, ujjainkat pedig egybe fonta. Nem csókolt, de ajkaink így is minden egyes lökésnél súrolták egymást. Tekintetünk is egybeolvadt.
Nem gyorsított. Abba a tempóban mozgott, ahogyan elkezdte. Siettetni nem akarta a dolgokat, ez egyértelmű volt. Az én gondolataim még is más merre jártak. Tudtam, hogyha ennek vége szakad elhagyom. Bármennyire is szeretem, összetörte kemény szavaival a szívemet apró darabokra törte. dőre volt szükségem, Tőle távol. Rosszul eset ennek a gondolata, de muszáj volt elhatároznom magam, hogy komolyan vegyen.
Percekkel később éreztem, ahogyan megfeszült és elélvezett. Én lelkileg hiába tiltakoztam. Testem behódolt neki. Ajkait én duzzadt, könnyes számra helyezte, miközben átléptem a gyönyör kapuját.Gyengéden csókolt, csupán ajkaival kényeztette enyémeket, közben pedig kihúzódott belőlem. Mellém hanyatlott, takarót ránk húzta és szorosan körbe ölelte a még remegő, fáradt, megtört testem. Homlokon csókolt, amivel tisztában is volt, hogy mennyire utálom. Kivételesen nem tettem szóvá, mert ezzel a törődését fejezte ki.
Egyikünk sem szólalt meg. Kezeim mellkasom, és Harry-é között pihentek. Nem öleltem át, és bár nem tette szóvá, tudtam, hogy mennyire is rosszul esik neki.

****

Hajnali órákban tértem magamhoz. Harry szuszogott mellettem, már nem ölelt. Halkan kimásztam mellőle, és összekaptam a földön szétszórt ruháimat. Kapkodva vettem magamra azokat, táskámat megfogtam, és az ajtóhoz léptem. Egy pillantást még vetettem az alvó férfira, majd kiléptem, és magam mögött becsuktam szobája ajtaját. Lépcsőn sietősen szedtem lábaim. Magamra vettem a csizmám, és a kabátom. Felkaptam telefonom, kulcsom és már a hideg brightoni időben találtam magam.
Érzelmeimnek nem engedtem megadni magam. Erősnek kellett maradnom, hogy erre a lépésre készen legyek. Teljesen szétestem már, még is visszafojtottam minden előretörő síró görcsöt.
Taxit fogtam, a sofőrnek Lauren lakásának címét diktáltam be. Alig fél órás autózás után meg is érkeztem. Megköszöntem, kifizettem és már szálltam is ki. Bőröndömet még segített az idősebb férfi kiszedni, majd elköszöntünk egymástól. Befelé indultam, meg sem álltam a bejáratáig. Kopogtattam, és reménykedtem, hogy otthon találom.
- Ana? - nézett rám álmosan, kérdően - Minden rendben?
- Nincs, semmi sincs. - gyengültem el ismételten
- Gyere be. - vette el a táskám, és behúzta a kanapé mellé
Leültem Ő pedig csatlakozott mellém miután hozott egy pohár vizet. Erőt vettem érzelmeimen, lelkemen és miután feltette a kérdést, hogy mi is történt, elmeséltem neki majdnem mindent.
- Felpofoztad? - képedt el
- Igen. Pillanat hevében cselekedtem.
- És azután? -faggatózott tovább
- Emeletre rohantam, bezárkóztam a szobába, összepakoltam. Persze próbált bejönni, de aztán betörni gondolom nem akarta. Egyértelmű lett volna a félelmem. - feleltem - Nekem esett, mármint megadtam neki magam, egy utolsó estét töltöttünk együtt.
- Aztán csak leléptél?
- Elaludtunk, de felkeltem és most itt vagyok.
- Ohh, annyira sajnálom. - ölelt magához
- Nem kellett volna belekevernem téged is, de fogalmam sem volt, hogy hova mehetnék.
- Addig maradsz ameddig csak szeretnél. 
- Megkérhetlek, hogy nem mondod meg neki?
- Te is tudod, hogy nem tudok hazudni, főleg nem neki. Ő a főnököm.
- Munkádat nem kell féltened, biztos vagyok benne, hogy ez miatt nem rúg ki.
- Ez eszembe se jutott. Egyszerűen csak ha rákérdez, mit mondjak? Hazudozás soha nem volt az erősségem.
- Mondd, hogy voltam itt és beszéltünk, utána meg eltűntem. Ezzel félig az igazat is mondod.
- Rendben van. - mosolygott halványan - Örülök, hogy itt vagy, de remélem, hogy kibékültök, megbeszélitek és minden rendben lesz.
- Idővel kiderül. - sóhajtottam fájdalmasan
Megmutatta a vendég szobát, és a belőle nyíló fürdőt. Mivel hajnali négy óra volt, jó éjszakát kívántunk, és Ő elment vissza aludni. Holnap kemény napja lesz. Harry nyilván erősen fogja tartani kezében a dolgokat, akaratos, és lobbanékony lesz. Szüksége volt az alvásra, ahogyan nekem is. Csizmámat lerúgtam, és úgy ahogyan voltam bebújtam a paplan alá.

Ps.: fordulat, és kicsit összesűrített rövid rész, de remélem, hogy azért tetszett. véleményeket várom! xx