3.rész

Hello.! .. (:

Hát elérkezett a 3. rész napvilágra kerülése is. Nagyon sajnálom, hogy késtem vele. Tegnap kellett volna kikerülnie, de ez nem nagyon jött össze. Igyekeztem így picit hosszabbra írni, és izgalmasra. Nem tudom, hogy mennyire jött össze, ezt nektek kellene eldöntenetek. Hálás vagytok nektek mindenért. Rengeteg kedves megjegyzést kaptam az előző részhez, de még facebook csoportba is!  - ahova még mindig lehet nyugodtan csatlakozni -> modulsávban link, a képre kattintva. Köszönöm a féliratkozókat, a bloglovin követéseket is!  Tényleg minden ilyen kis apró dolog nekem örömet tud szerezni. Nincs annál jobb érzés, amikor én firkálok nektek valami is kitalált dolgot, és Ti pozitívan értékelitek. - persze, ha valakinek van negatív észrevétele, azt is írja le nyugodtan!  
Még anynit, hogy elkészült a blog kis videója is, amit köszönök Nagy Dorinának. Ismételten egy csodálatos munkát készített el nekem. :) Modulsávban meg lehet tekinteni. Érdemes! 
Nem is szeretném felesleges fecsegésemmel húzni az időt. Véleményeket írjatok. :))

Csók:Alexa.xx

Annabell szemszöge

Ahogyan belenéztem abba a zöld szempárba, teljesen elfeledkeztem mindenről. Azt hittem, hogy csak képzelődőm, álmodom. Azt hittem, hogy egy idős, jólfésült megkövesedett ügyvédem lesz, ehelyett apám iderendelt egy fiatal, helyes, roppant helyes srácot. 

Gondolataimból apám köhögése zökkentett ki. Megráztam a fejem, ezzel visszatérve a jelenbe, a kórházi szobámba. 

- Jó napot. - köszöntem, hiába fiatal, még is ügyvéd - Annabell Brooks. - fogtam kezet vele

- Szerintem nyugodtan tegeződhetünk. Már, ha nem gond. - felelte kicsit kimérten

- Nem, nem. Persze, hogy nem gond. - hebegtem össze vissza 

- Akkor én magatokra is hagylak titeket. - mondta apa, és egy gyors csókolt lehet homlokomra, majd magunkra hagyott
- Amint azt tudod, én leszek a védőügyvéded. Nyugodtan hívj Harrynek, és ha bármi probléma lenne, hozzám fordulhatsz. - kezdett bele - Szóval, az első és a legfontosabb dolog, hogy mindig őszinte legyél velem. Én feladatom, hogy ne kerülj börtönbe. - ült le egy székre az ágyam mellett - Apád már elmondta, hogy mi is történt, mármint a rendőrök elmondása szerint. Tudomásomra jutott, hogy nincsenek emlékeid arról ami késő este, hajnalban történt. Ebben az esetben ez igen nagy hátrányt jelent neked. Viszont ami megmaradt az estével kapcsolatban, minden apró részlet, arról el kell mondanod mindent. A legjobb, ha a számodra legjelentéktelenebb dolgokat, cselekményeket is elmeséled nekem, hiszen csak így tudlak védeni. Előttem ne legyenek titkaid. Őszinteség az alapja mindennek. 

- Rendben van. 

- Akkor kérlek meséld el, hogy mi is történt pontosan. 

- Olyan 11 óra körül érkezhettem meg, Taylor apám sofőrje vitt el a szórakozóhelyre ... - kezdtem el mesélni, elejétől egészen addig, ameddig az emlékeim engedték a történéseket 

Harry csendben hallgatta végig. Szemeimbe nézett, és láttam a sajnálatot csillogni bennük, amit nem tudtam mire vélni. Talán a szánalom. Nem törődve ezzel, folytattam tovább a beszédet. 

- Tehát ha jól értem, elég rövid idő alatt kerültél olyan állapotba, ami csak ellened szól. - szólalt meg, amikor befejeztem a beszédet

- Igen. Azt hiszem. - tördeltem az ujjaim - Homályosak az emlékeim. 

- Rendben van. Természetesen megértem. - bólintott - Ha jól értettem, akkor nem vagy hozzászokva az alkoholhoz.

- Nem. Nem szoktam inni. Ez volt az első. - mondtam - Illetve, néha apámmal évenként a nagy ünnepekkor egy-egy pohár bort ittam. De annál többet soha, egészen eddig. - hajtottam le a fejemet, szégyenkezve 

- Értem. Dorogok?

- Tessék? - értetlenkedtem - Természetesen nem. - válaszoltam

- Meg kellett kérdeznem. - válaszolt egyszerűen - Emlékszel, hogy ki volt az a srác, akivel táncoltál? 

- Aaron. A sulinkba a legmenőbb srác.

- Gondolom rajong érted.

- Igen, de engem hidegen hagy. - mondtam egyszerűen 

- Az a fontos, hogy Ő érez irántad valamit. Ez fontos lehet. 

- Ó, oké. 

- A lány, akit említettél. Az Ő arcára nem emlékszel?

- Sajnálom, de nem. 

- Nem baj. Ezzel is már segítettél az ügyben. - mosolyodott el halványan - Rendőröknek mit mondtál?

- Ugyan ezt. Illetve Aaron nevét nem említettem, nem gondoltam, hogy fontos lehet az ügyben, hiszen csak táncoltunk pár dalra. - vontam vállat 

- Oké. Akkor felveszem az ügyedet vizsgáló nyomozókkal a kapcsolatot, és amint tudok valamit, jelentkezem. Illetve természetesen tartjuk a kapcsolatot. A számomat megadom, hívj ha bármi más eszedbe jut. - nyújtotta át a névjegykártyáját 

- Amint eszembe jut még valami, hívlak. - néztem fel rá

- Akkor további jó pihenést, és tudom, hogy könnyű mondani, de ne stresszeld magad feleslegesen. Megígérem, hogy minden tőlem telhetőt megteszek. 

- Köszönöm. 

- Ez a munkám. - mosolygott rám. - Kitartás. 

- Igyekszem, és köszönöm még egyszer.

- Szia. - ezzel indult meg az ajtó felé

- Szia. - köszöntem elhaló hangon, és néztem ahogyan távozik
Amint egyedül maradtam, oldalamra fordultam, miközben szavai jártak a gondolataimban. Ezekkel együtt hunytam le szemeimet, és adtam át magam az álmok világának.

****

- Kicsim, ébredj. - hallottam meg egy kellemes hangot

Lassan fordultam meg, és próbáltam meg felnyitni a szemhéjaimat. A fény kisebb fájdalmat okozott, de végül hamar hozzászoktam, és így tökéletesen megtudtam figyelni, a hang tulajdonosának arcát. 

- Jó reggelt. - csókolt homlokon

- Szia apa. - mosolyodtam el még fáradtan

- Jó hírem van. - mondta, amire szemeim felcsillantak - Egy utolsó vizsgálaton kell átesned, és ha minden eredményed rendben van, akkor még ma este hazaengednek. - újságolta el a hírt

- Ohh, remek. 

- Mi a baj?

- Semmi. - kezdtem el tördelni az ujjaim

- Kicsim, kérlek. - simított végig kezemen

- Nem akarok hazamenni. - néztem fel rá - Mármint, félek. Ha hazamegyek egyből a kapitányságra kell mennem, kihallgatások sokasága vár rám, és még kitudja. 

- Na aggódj. Minden megteszek én és Harry is, hogy semmi bántódásod ne essen. Mind a ketten melletted állunk.

- Tudom, és hálás is vagyok ezért.

Elmosolyodott, és amolyan büszke mosollyal nézett rám, amit az elmúlt pár napban nem igazán csodálhattam meg. Ezt a remek pillanatot az orvosom sikeresen megzavarta.

- Jó reggelt Ms.Brooks, Mr.Brooks. - biccentett apámnak

- Jó reggelt. - üdvözöltük 

- Megnéztem az eredményeit, és igazán javuló tendenciát mutatnak. Ma még pár kontrollvizsgálaton kell átesnie, és ha semmi probléma nem lesz, akkor már  ama estét otthon töltheti. 

- Rendben.

- Nemsokára jön egy nővér, és Ő elviszi a megfelelő vizsgálatokra. Nem én fogom elvégezni, de az eredményeket nekem adják. - magyarázta - Amint megnéztem őket, már jövök is és akkor megbeszéljük a továbbiakat.

- Rendben. - ismételtem

Pár perc múlva magunkra is hagyott az orvosom, de hamar felváltotta helyét a nővér. Elmondott pár dolgot, hogy még is mire számíthatok, majd lassan elindultunk a vizsgálók felé. Egy ajtót tárt ki előttem. Vonakodva tettem lábaimat egymás elé, de végül beléptem, és az ágyra ültem. Apa kint várt a szoba előtt. 

Első lépés az volt, hogy vérnyomásomat megmérték, majd jött egy doki aki megvizsgálta a sérüléseim. Megállapította, hogy külső nyom már nem igen van testemen. Ezután megröntgeneztek, és megállapították, hogy már a csontjaim is igen jól gyógyulnak. Ezt követte egy vérvétel, ami valamilyen okból kifolyólag igen nagy kedvencem. Valamiért szeretem, és el is határoztam, hogyha nagykorú leszek, még véradáson is részt fogok venni. Ezzel kapcsolatban beszélgettünk az orvossal, és mondta, hogy csak támogatni tud ebben. 

Amint végeztem, visszakísértek a szobámba. apával beszélgettünk mindenféléről. Átlagos dolgokról, iskola, barátok. Ha már a barátoknál tartunk, nagyon furcsálltam, hogy az állítólagos legjobb barátnőm meg sem látogatott. Apának is megemlítettem, aki egyből felvilágosított ezzel kapcsolatban.

- Be akart hozzád jönni. Már a történtek utána másnap, csak lelkiismeret furdalása van. 

- De miért? Ő semmit nem tett. . értetlenkedtem - Nem emlékszem, de biztos vagyok benne, hogy semmi köze nem volt a történtekhez. 

- Beszélgettem vele, és Ő is elmondta, hogy fogalma sincs mi történt Veled. 

- Akkor mi az oka, hogy nem jött be és így érez? 

- Ő adta kezedbe az első pohár italt. - válaszolta meg a kérdésem

- Igen, ezt tudom. De akkor se értem. - még mindig értetlenkedve néztem apámra 

- Magát hibáztatja, hogy ez az egész lavina elkezdődött. Elkezdtél inni, és elvileg onnan nem volt megállás.

- Nem, ez nem igaz. Tisztán emlékszem, hogy megittam az első pohárral, amivel annyira problémám nem is volt még. - kezdtem magyarázni - Utána jött hozzám Aaron és Ő erőltette a többit.

- Ki az az Aaron? - vont kérdőre

- Egy srác a sulinkból. Milliomos szülők, nagyképűség. Röviden így jellemezném. 

- Te is milliomos vagy. 

- Apa, nem így értettem. 

- Oké, rendben.

- Szóval ezzel a sráccal táncoltam, mert erőltette. Folyamatosan pohár volt a kezembe, amit mindig Ő kért ki nekem. Ennyire emlékszem, de ez is azt bizonyítja, hogy nem Sarah tehet az egészről. Ha lett volna, annyi bennem, ha tudtam volna nemet mondani, akkor nem lennék itt, és nem lennék a hatóság által gyanúsított személy. - fejeztem be az érvelésem, és éreztem, ahogyan egy könnycsepp folyik végig arcomon, majd egyre több 

- Kicsim, kérlek ne sírj. - törölte le a könnyeim

Halványan elmosolyodtam, hogy ne okozzak még nagyobb csalódás apámnak. Szorosan megöleltük egymást, ami igen jól esett. Már nagyon hiányzott. 

Az orvos alig egy óra múlva meg is jelent papírokkal a kezébe. Elmondta, hogy az eredményeim igen jók, és nem kell aggódnom. Mivel fájdalmaim már teljesen elmúltak, így gyógyszert sem kell magamhoz vennem. Lelkemre kötötte, hogy vigyázzak magamra, és sok sikert kívánt. Igazán megkedveltem. Tudom, hogy az a munkája, hogy meggyógyítson, hiszen erre esküdött fele egész életére, de akkor is jól esett, hogy ennyire törődik velem. 

Aláírta apám a papírokat, majd az orvos végleg elbúcsúzott, és magunkra hagyott. Én kimásztam az ágyamból, és a táskámat felkapva mentem a fürdőbe. Egy zuhany után, kisminkeltem magam, és egy laza szettet vettem fel. Amint elkészültem visszamentem apához.

- Milyen szép. - nézett végig rajtam

- Ugyan, apa kérlek. 

- Csak az igazat mondom. Én kislányom vagy, és mindig az is maradsz, bár már igazi nő lettél. - mosolyodott el haloványan - Mehetünk? Taylor már kint vár.

- Igen.

Elvette a táskám - ami érdekesen nézett ki, hiszen női volt - és elindultunk kifelé. Apám udvariasságából, és abból, hogy a gyengébbik nemet mindig is tisztelte, elem is úgy bánt. Minden ajtót kinyitott, és előre engedett. Elköszöntünk a nővértől, aki szintén a gondomat viselte e röpke hét alatt, és már a kijárat felé is mentünk. Ahogy kiléptünk, bőrömet megcsípte a hideg levegő. Már közeledett a tél, ami Los Angeles-t is bekebelezi. Szél fújt, és kicsit borús is volt az idő. A fekete, lesötétített autó felé indultunk, ami mellett Taylor állt. 

- Jó napot Ms.Brooks. - köszöntött

- Üdv Taylor. - léptem hozzá, és öleltem meg 

- Örülök, hogy újra látom. - mondta, és egy alig láthatatlan mosoly húzódott szájára - Ha nem bánja kérdésem, érdeklődnék, hogy tetszik lenni? 

- Nem, nem bánom, és még mindig tartom magam ahhoz, és nyugodtan tegezzen. - néztem rá szúrósan, míg apám csak felnevetett - Köszönöm a kérdését, jól vagyok, testileg. - feleltem savanyú mosollyal

- Örülök neki. - kitárta előttem a hátsó ajtót és beültem

Apám megkerülte az autót, és csatlakozott hozzám, Taylorral együtt. Egyből indultunk is, és már a jól ismert úton száguldottunk végig, a forgalomban. 

Otthon sietve mentem a szobámba, és kezdtem el kipakolni a dolgaim. Amint kész voltam, egy forró fürdőt vettem, ami már rettentően hiányzott. Úgy egy óra áztatás után kimásztam a kádból, és amint magamra vettem egy kényelmes ruhát, lementem apámhoz. Leültünk vacsorázni, ami szintén hiányzott már. A szakácsnőnk, Dorota főztje isteni. Amint végeztem a vacsorával másra sem vágytam csak az ágyam nyugalmas rabságába esni. Felmentem a szobámba, és befészkeltem magam kényelmes ágyamba. Telefonomon még felmentem pár közösségi oldalra, és amint kilép az alkalmazásokból, csörögni kezdett. Elhúztam a képernyőn a kis ikont, és a fülemhez emeltem.

- Szia .. - köszöntem 

2.rész

Annabell szemszöge

Hangok törték meg az eddig csendes teret. Hallottam, hogy beszélgetnek körülöttem, de nem ismertem fel, nem tudtam a hangokhoz arcot csatolni. Halk pittyegések társultak még a beszédhez. Halkan beszéltek, de számomra igen is hangosnak tűnt. Fejem szét akart robbanni. Rettentő pocsékul éreztem magam. 

Szemeim még csukva voltak, hiszen ahhoz is alig volt erőm, hogy ne aludjak hirtelen vissza. Nagy nehezen lassan elkezdtem felnyitni a szemhéjaim, de szinte azonnal vissza is csuktam őket, amint a fény szúrós érzékenységgel érintett. 

- Ana. - lépett mellém valaki, és egyből kezei közé vette enyémet

Hangja simogatta fülem, és megnyugtatott. Így sem tudtam meg sokkal többet, de valamiért biztonságban éreztem magam. 

- Kicsim. - csendült meg megint azaz ismerős hang

Lassan, nagyon lassan kezdtem el újra felnyitni a szemhéjaim. Fény még mindig zavart, de már nem annyira, mint először. Pislogtam párat, és lassan körbenéztem. Egy ágyban feküdtem, egy hófehér szobában. A gépek idegesítő pittyegése még mindig hallatszott. Ágyam végébe állt egy fehér köpenyes úr, és mellette kér öltönyös még. Mellettem foglalt helyet apám, aki aggódó tekintettel méregetett. Lassan elkezdtem felülni, de fejembe hirtelen hasított a fájás érzése, így azonnal visszaengedtem magam az ágyra.

- Mi .. mi történt? - kérdeztem

- Jó napot Ms.Brooks. - szólalt fel az orvos

Igen egyértelmű volt, hogy egy kórházi hófehér kórteremben vagyok. Apa kezemet fogta, amiért hálás voltam. Két öltönyös fazon nagyon megijesztett. Soha nem láttam még őket, és valahogy a hideg kirázott amikor csak rájuk néztem.

- Kérem kifáradnának amíg megvizsgálom a hölgyet? - kérdezte az orvos, bár számomra kijelentésként hangzott 

- Apa. - szorítottam meg a kezét

- Én bent maradok. - jelentette ki apám

Az orvos bólintott, a két alak pedig távozott a szobából. Apám elengedte a kezem és odaengedte az orvost, hogy megvizsgáljon. Mondhatni, hogy valami szokásos jeleket nézett meg, majd a monitorra pillantott. Semmit nem értettem. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is kerülhettem kórházba. Semmire sem emlékeztem, és ez megrémisztett. 

- Fáj valamilyen? - szólalt meg pár perc után

- Csak a fejem, és a bordáim. 

- Erős fájdalomcsillapítókat fog kapni, azt szednie kell. - kezdte az orvos a felvilágosítást - Emlékszik valamire az estéjéből?

- Foszlányokban igen. - feleltem

- Nem emlékszik, hogy mi történt Magával?

- Nem. Utolsó emlékem, hogy táncolok. Olyan éjfél körül lehetett.

- Értem. A szervezetében nagy mennyiségű alkohol, és drog volt kimutatható. Ez az oka, az emlékezetkiesésének. 

- Drogok? - kérdeztem vissza

- Igen. Nem vett be semmit?

- Természetesen nem. Legalábbis amíg emlékszem, nem. - sütöttem le szemeim szégyenemben

Soha nem nyúlnék drogokhoz. Már azt is bánom, hogy ittam. Tudtam, hogy el se kellett volna mennem erre az estére. Lehetett volna bennem annyi, hogy nemet mondok, kicsit akaratosabban. Szégyelltem magam, amiért ezt tettem. 

- Ez a bizonyos este előtt ivott már alkoholt? - faggatott tovább

- Igen, de kevés mennyiséget. - feleltem

- Mennyire keveset?

- Velem néha egy pohárral megívott, de ez is évente pár alkalom volt. Ünnepek szülinapok. Nem itatom a lányom, és magam sem iszom. - szólalt meg apám

- Rendben. - mondta az orvos - A rendőrök csak pár percet kapnak, ezt nekik is el fogom mondani. Kisasszonynak sok pihenésre van szüksége.
- Köszönjük. - biccent apám
Rendőrök? Teszem fel magamnak a kérdést értetlenül. Tudom, hogy hamar választ kapok, de félek. Rossz előérzetem van. A két öltönyös fazon, amint pár szót vált az orvossal, belépnek a kórterembe. Apám csak frusztráltan figyelte őket, én pedig szinte remegtem. Gyomrom görcsbe rándult, ahogyan elindultak az ágyam felé, és szemben meg is álltak velem.
- Jó reggelt Ms.Brooks. - köszönt az egyik - Örülök, hogy magához tért. Fel kell tennünk pár kérdést.
- Oké. - nyögöm kis összeszorított torokkal
- Hol tartózkodott tegnap éjjel? - tette fel az első kérdést
Én innentől kezdve csak a kérdések sokasága töltötte be ezt a csöppnyi teret. Mindenre válaszolnom kellett, de mivel az emlékeim igen fakók, így nem sokra tudtam igazán, egyértelmű választ adni.
Apám végig a kezem fogta, és feszülten figyelte, ahogyan a két nyomozó csak teszi fel a kérdéseket egymás után. Épp választ nehezemre esett adni, hiszen ha nincs emlék, nincs válasz sem. Teljesen elmerültem abban a rengeteg mondatban, amit apám intézett a nyomozók felé. Nem tudtam odafigyelni, csak láttam, ahogyan szinte egymás ellen fejtik ki a véleményüket.
- Tehát maga megvádolta a lányomat emberöléssel? - kiáltott fel apám
- Pontosabban cserben hagyásos gázolással. - helyesbítette a férfi - Ismertettük a tényeket Uram. Minden a lánya ellen vall. Semmire sem emlékszik az este történtekből. Drogokat és alkoholt találtak a vizsgálatok során a szervezetében. Ujjlenyomatokkal volt tele a helyszín, amiből egyértelműen kiderült, hogy a lánya ott volt. A bizonyítékok a lány ellen szólnak. Kérem fogadja el, csak a munkákat végezzük. Sajnálom.
- Nem megyek sokra a sajnálatával. A lányomról van szó. Ne várja el, hogy teljes nyugodtsággal fogom végignézi, ahogyan börtönre ítélik a lányom. - szinte már ordított apám
Féltem. Még soha nem láttam ennyire ingerültnek, mint abban a pillanatban. Rá sem ismertem. Védett. Kiállt mellettem, még úgy is, hogy csalódott benne. Tudom, hogy csalódottsággal van tele a szíve, hiszen szégyenbe hoztam.
- Kérem nyugodjon le Uram. A legjobb amit tehet, hogy egy igen jó ügyvédet fogad fel, és támogatja a lányát.
- Természetes, hogy nem hagyom magára! - csattant fel azonnal apa
- Nos, mi mennénk is. Még keresni fogjuk természetesen a hölgyet. Amint felépül, a kapitányságra kell jönnie. - magyarázta - Viszlát.
Rendőrök elhagyták a szobám, apám pedig feszülten sétálgatott fel, s alá a helységben. Én csak nagyokat pislogtam, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit is kéne tennem. Bámultam magam elé a semmibe, és az agyam csak járt. Rettegtem a legrosszabbtól, amit csak eltudtam képzelni. Még a gondolat is gyötört. Biztos voltam benne, hogy nem bírnám ki, ha a bíró a tárgyaláson elítélni. Nem tettem semmit, legalábbis bízom magamban. Arra lettem figyelmes, hogy szemeim feladják a küzdelmet, és a könnycseppek utat törnek. Egyre sűrűbben folytak végig az arcom vonalán.
- Kicsim. - lépett hozzám apám - Semmi baj nem lesz.
- Hogy lehetsz ennyire biztos ebben? - szipogtam
- Bízom benned. Tudom, hogy nem magadtól vettél be drogot, és soha nem okoznál balesetet, végképp nem ölnél meg senkit.
- Apa magamtól ittam. Ne legyél annyira biztos, hiszen nem emlékszem szinte semmire.
- Kérlek, bízz magadban egy kicsit. Jó lány vagy. Nem vagy ilyenre képes. Soha.
- Próbálok, de nehéz.
- Felfogadom a legjobb ügyvédet. Nem hagyom, hogy más bűne miatt téged vádoljanak. - simított végig gyengéden az arcomon, majd homlokon csókolt
Gyenge voltam még, és a gyógyszerek erre csak jobban rátettek. Apámnak megszólalt a telefonja, amit fájdalmas sóhajjal emelt ki zsebéből, és bocsánatkérő nézéssel indult az ajtó felé. Láttam az ablakon keresztül, ahogyan feszülten magyaráz valamit nagyon. Pár pere beszélhetett, amikor hirtelen fáradtság tört rám. Szemeim önkénytelenül csukódtak le, és így kerültem át a nyugodt, álmok világába.

****

Már jó pár napja, hogy a kórházi légkőrben élem a mindennapjaim. Erős fájdalomcsillapítókat kapok, és mellette más gyógyszereket. Emlékeim, még mindig nem tértek vissza, és gyanítom, hogy nem is fognak.
Rendőrök már többször voltak bent nálam, és szinte mindig ugyan azt kérdezték, csak kicsit átfogalmazva. Elmondták, hogy amint kiengednek, azonnal meg kell jelennem a kapitányságon, egy rendes, hivatalos kihallgatáson.
Apám szinte mindennapját itt tölti. Innen intézi a cég ügyeit is. Felfogadta Los Angeles legjobb ügyvédjét, akit agyon dicsértek az ismeretségi körében. Még nem találkoztam vele, de azt hiszem ez a pillanat  is hamar bekövetkezik.
- Jó reggelt Ms.Brooks. - zökkentett ki a gondolataimból az orvosom - Hogy érzi magát?
- Már sokkal jobban. - erőltettem halvány mosolyt arcomra
- Ennek igazán örülök. - mondta, miközben a lapokat nézegette - Az eredményei igen jók. A gyógyszereket már csak, ha tényleg nagy fájdalmai vannak, akkor kell szednie.
- Rendben.
- Lesz még pár kontrollvizsgálat, de ha jók az eredményei, nincs okunk tovább benntartani. - nézett fel rám
Nagyot nyeltem, ahogy elhagyta ez a mondat a száját. Tudtam, hogyha innen elmegyek, egy sokkal rosszabb helyre kerülök, aminek gondolatától a hidegrázás fut át testemen. Egy aprót bólintottam, hogy értettem amit mondott. Több nem telt ki tőlem.
- Sajnálom. Ha tehetném benntartanám, hiszen nem néz ki bűnözőnek, bár én csak egy orvos vagyok. Hiszem, hogy van igazság, és mindenki a megfelelőt kapja. Remélem minden a legnagyobb rendben lesz Önnel. - mosolygott rám
- Köszönöm. - csaltam gyenge mosolyt ajkaimra
Orvos elhagyta a szobát, és helyét apám váltotta fel. Kezében volt egy táska, ami ránézésre az enyém volt.
- Szia Kicsim. - csókolt homlokon
- Szia. - mosolyodtam el, először őszintén aznap
- Hoztam pár ruhát, és lányos dolgokat. Igazából Dorota csomagolt be. - vallotta be
- Köszönöm.
- Figyelj. - ülte le mellém, és kezeibe fogta kezem - Tudom, hogy ez nehéz, de tudnod kell hogy melletted állok.
- Tudom apa, és köszönöm. - bújtam hozzá - Köszönök mindent. - jöttek elő újból könnyeim
- Ne sírj, kérlek. - simított végig hajamon - Mindent megteszek amit tőlem telik. Nem hagyom, hogy elvegyenek tőlem. - csuklott el a hangja
Igen, ezzel arra célzott, ahogyan anyámat elvesztettük. Soha nem mutatta ki az érzéseit, a temetésen pár könnycseppet hullajtott, de nem vitte túlzásba. Mindig erősnek mutatta magát, és tudtam, hogy ezt mind miattam teszi. Szorosan voltunk egymás karjaiba, és olyan érzésem volt, mintha abban a pillanatban semmi bajom se eshetett volna.
- Nézz rám. - mondta
Tettem ahogyan kérte. Letörölte a könnyeket arcomról, és homlokon csókolt. Tudta, hogy ezt mennyire is gyűlölöm, de csak azért is megtette mindig, hogy akár jobb kedvem legyen.
- Ma eljön az ügyvéd, aki védeni fog téged. A legjobb. Mindenki Őt ajánlotta, érti a dolgát. Kérlek mindent mondja el neki, hiszen segíteni akar nekem. - magyarázta - Már nagyjából elmondtam a lényeget, de természetesen veled kell, hogy beszéljen.
- Rendben. - vettem egy mély levegőt
Még beszélgettünk apával egy keveset, majd ismételten belépett a szobámba, az orvosom. Elmentem vele a vizsgálatokra, amik úgy egy órát vehettek igénybe. Megállapították, hogy már rendben vagyok, és csak ha tényleg muszáj, akkor kell gyógyszer vennem magamhoz.
Ahogy visszaértem a szobába, apa az ágyamon ült és telefonált. Odamentem a táskámhoz, és azzal együtt elvonultam a fürdőbe. Egy gyors zuhanyt vettem, megmostam a hajam. Ezt fogmosás és a felöltözés követte. Végül megszárítottam, egy nagyon naturális sminket tettem fel, hogy még se egy sápadt lány nézzen vissza rám a tükörből. Valószínű ez az utolsó alkalom, hogy ezt a szokásos kis tevékenységeimet végigcsinálhatom.
Kiléptem a fürdőből, és  a táskámat az asztalra tettem. Apám még mindig telefonált, én pedig csendben leültem mellé és hallgattam. Amint végzett felém fordult.
- Csinos vagy. - mosolyodott el
- Köszönöm.
- Mindjárt itt az ügyvéd.
- Rendben. - vettem egy mély lélegzetet
Alig telt el pár perc, és az ajtó nyitódott. Apám azonnal felállt mellőlem, és figyelte az alakot aki belépett a helységbe. Szinte fürkésző tekintettel mértem végig, és mosolyodtam el. Nem tudtom az okát, de ezt váltotta ki belőlem, az a látvány amit nyújtott. Apával kezet rázott, és felém nézett. Lassú, de hosszú léptekkel indult el, és nyújtotta a kezét.
- Harry Styles. - mutatkozott be, miközben mélyen szemeimbe nézett ...

Ps.: Várom a véleményeket. és a csoportba is nyugodtan lehet csatlakozni. :)) xx