2.rész

Annabell szemszöge

Hangok törték meg az eddig csendes teret. Hallottam, hogy beszélgetnek körülöttem, de nem ismertem fel, nem tudtam a hangokhoz arcot csatolni. Halk pittyegések társultak még a beszédhez. Halkan beszéltek, de számomra igen is hangosnak tűnt. Fejem szét akart robbanni. Rettentő pocsékul éreztem magam. 

Szemeim még csukva voltak, hiszen ahhoz is alig volt erőm, hogy ne aludjak hirtelen vissza. Nagy nehezen lassan elkezdtem felnyitni a szemhéjaim, de szinte azonnal vissza is csuktam őket, amint a fény szúrós érzékenységgel érintett. 

- Ana. - lépett mellém valaki, és egyből kezei közé vette enyémet

Hangja simogatta fülem, és megnyugtatott. Így sem tudtam meg sokkal többet, de valamiért biztonságban éreztem magam. 

- Kicsim. - csendült meg megint azaz ismerős hang

Lassan, nagyon lassan kezdtem el újra felnyitni a szemhéjaim. Fény még mindig zavart, de már nem annyira, mint először. Pislogtam párat, és lassan körbenéztem. Egy ágyban feküdtem, egy hófehér szobában. A gépek idegesítő pittyegése még mindig hallatszott. Ágyam végébe állt egy fehér köpenyes úr, és mellette kér öltönyös még. Mellettem foglalt helyet apám, aki aggódó tekintettel méregetett. Lassan elkezdtem felülni, de fejembe hirtelen hasított a fájás érzése, így azonnal visszaengedtem magam az ágyra.

- Mi .. mi történt? - kérdeztem

- Jó napot Ms.Brooks. - szólalt fel az orvos

Igen egyértelmű volt, hogy egy kórházi hófehér kórteremben vagyok. Apa kezemet fogta, amiért hálás voltam. Két öltönyös fazon nagyon megijesztett. Soha nem láttam még őket, és valahogy a hideg kirázott amikor csak rájuk néztem.

- Kérem kifáradnának amíg megvizsgálom a hölgyet? - kérdezte az orvos, bár számomra kijelentésként hangzott 

- Apa. - szorítottam meg a kezét

- Én bent maradok. - jelentette ki apám

Az orvos bólintott, a két alak pedig távozott a szobából. Apám elengedte a kezem és odaengedte az orvost, hogy megvizsgáljon. Mondhatni, hogy valami szokásos jeleket nézett meg, majd a monitorra pillantott. Semmit nem értettem. Fogalmam sem volt, hogy hogyan is kerülhettem kórházba. Semmire sem emlékeztem, és ez megrémisztett. 

- Fáj valamilyen? - szólalt meg pár perc után

- Csak a fejem, és a bordáim. 

- Erős fájdalomcsillapítókat fog kapni, azt szednie kell. - kezdte az orvos a felvilágosítást - Emlékszik valamire az estéjéből?

- Foszlányokban igen. - feleltem

- Nem emlékszik, hogy mi történt Magával?

- Nem. Utolsó emlékem, hogy táncolok. Olyan éjfél körül lehetett.

- Értem. A szervezetében nagy mennyiségű alkohol, és drog volt kimutatható. Ez az oka, az emlékezetkiesésének. 

- Drogok? - kérdeztem vissza

- Igen. Nem vett be semmit?

- Természetesen nem. Legalábbis amíg emlékszem, nem. - sütöttem le szemeim szégyenemben

Soha nem nyúlnék drogokhoz. Már azt is bánom, hogy ittam. Tudtam, hogy el se kellett volna mennem erre az estére. Lehetett volna bennem annyi, hogy nemet mondok, kicsit akaratosabban. Szégyelltem magam, amiért ezt tettem. 

- Ez a bizonyos este előtt ivott már alkoholt? - faggatott tovább

- Igen, de kevés mennyiséget. - feleltem

- Mennyire keveset?

- Velem néha egy pohárral megívott, de ez is évente pár alkalom volt. Ünnepek szülinapok. Nem itatom a lányom, és magam sem iszom. - szólalt meg apám

- Rendben. - mondta az orvos - A rendőrök csak pár percet kapnak, ezt nekik is el fogom mondani. Kisasszonynak sok pihenésre van szüksége.
- Köszönjük. - biccent apám
Rendőrök? Teszem fel magamnak a kérdést értetlenül. Tudom, hogy hamar választ kapok, de félek. Rossz előérzetem van. A két öltönyös fazon, amint pár szót vált az orvossal, belépnek a kórterembe. Apám csak frusztráltan figyelte őket, én pedig szinte remegtem. Gyomrom görcsbe rándult, ahogyan elindultak az ágyam felé, és szemben meg is álltak velem.
- Jó reggelt Ms.Brooks. - köszönt az egyik - Örülök, hogy magához tért. Fel kell tennünk pár kérdést.
- Oké. - nyögöm kis összeszorított torokkal
- Hol tartózkodott tegnap éjjel? - tette fel az első kérdést
Én innentől kezdve csak a kérdések sokasága töltötte be ezt a csöppnyi teret. Mindenre válaszolnom kellett, de mivel az emlékeim igen fakók, így nem sokra tudtam igazán, egyértelmű választ adni.
Apám végig a kezem fogta, és feszülten figyelte, ahogyan a két nyomozó csak teszi fel a kérdéseket egymás után. Épp választ nehezemre esett adni, hiszen ha nincs emlék, nincs válasz sem. Teljesen elmerültem abban a rengeteg mondatban, amit apám intézett a nyomozók felé. Nem tudtam odafigyelni, csak láttam, ahogyan szinte egymás ellen fejtik ki a véleményüket.
- Tehát maga megvádolta a lányomat emberöléssel? - kiáltott fel apám
- Pontosabban cserben hagyásos gázolással. - helyesbítette a férfi - Ismertettük a tényeket Uram. Minden a lánya ellen vall. Semmire sem emlékszik az este történtekből. Drogokat és alkoholt találtak a vizsgálatok során a szervezetében. Ujjlenyomatokkal volt tele a helyszín, amiből egyértelműen kiderült, hogy a lánya ott volt. A bizonyítékok a lány ellen szólnak. Kérem fogadja el, csak a munkákat végezzük. Sajnálom.
- Nem megyek sokra a sajnálatával. A lányomról van szó. Ne várja el, hogy teljes nyugodtsággal fogom végignézi, ahogyan börtönre ítélik a lányom. - szinte már ordított apám
Féltem. Még soha nem láttam ennyire ingerültnek, mint abban a pillanatban. Rá sem ismertem. Védett. Kiállt mellettem, még úgy is, hogy csalódott benne. Tudom, hogy csalódottsággal van tele a szíve, hiszen szégyenbe hoztam.
- Kérem nyugodjon le Uram. A legjobb amit tehet, hogy egy igen jó ügyvédet fogad fel, és támogatja a lányát.
- Természetes, hogy nem hagyom magára! - csattant fel azonnal apa
- Nos, mi mennénk is. Még keresni fogjuk természetesen a hölgyet. Amint felépül, a kapitányságra kell jönnie. - magyarázta - Viszlát.
Rendőrök elhagyták a szobám, apám pedig feszülten sétálgatott fel, s alá a helységben. Én csak nagyokat pislogtam, hiszen fogalmam sem volt, hogy mit is kéne tennem. Bámultam magam elé a semmibe, és az agyam csak járt. Rettegtem a legrosszabbtól, amit csak eltudtam képzelni. Még a gondolat is gyötört. Biztos voltam benne, hogy nem bírnám ki, ha a bíró a tárgyaláson elítélni. Nem tettem semmit, legalábbis bízom magamban. Arra lettem figyelmes, hogy szemeim feladják a küzdelmet, és a könnycseppek utat törnek. Egyre sűrűbben folytak végig az arcom vonalán.
- Kicsim. - lépett hozzám apám - Semmi baj nem lesz.
- Hogy lehetsz ennyire biztos ebben? - szipogtam
- Bízom benned. Tudom, hogy nem magadtól vettél be drogot, és soha nem okoznál balesetet, végképp nem ölnél meg senkit.
- Apa magamtól ittam. Ne legyél annyira biztos, hiszen nem emlékszem szinte semmire.
- Kérlek, bízz magadban egy kicsit. Jó lány vagy. Nem vagy ilyenre képes. Soha.
- Próbálok, de nehéz.
- Felfogadom a legjobb ügyvédet. Nem hagyom, hogy más bűne miatt téged vádoljanak. - simított végig gyengéden az arcomon, majd homlokon csókolt
Gyenge voltam még, és a gyógyszerek erre csak jobban rátettek. Apámnak megszólalt a telefonja, amit fájdalmas sóhajjal emelt ki zsebéből, és bocsánatkérő nézéssel indult az ajtó felé. Láttam az ablakon keresztül, ahogyan feszülten magyaráz valamit nagyon. Pár pere beszélhetett, amikor hirtelen fáradtság tört rám. Szemeim önkénytelenül csukódtak le, és így kerültem át a nyugodt, álmok világába.

****

Már jó pár napja, hogy a kórházi légkőrben élem a mindennapjaim. Erős fájdalomcsillapítókat kapok, és mellette más gyógyszereket. Emlékeim, még mindig nem tértek vissza, és gyanítom, hogy nem is fognak.
Rendőrök már többször voltak bent nálam, és szinte mindig ugyan azt kérdezték, csak kicsit átfogalmazva. Elmondták, hogy amint kiengednek, azonnal meg kell jelennem a kapitányságon, egy rendes, hivatalos kihallgatáson.
Apám szinte mindennapját itt tölti. Innen intézi a cég ügyeit is. Felfogadta Los Angeles legjobb ügyvédjét, akit agyon dicsértek az ismeretségi körében. Még nem találkoztam vele, de azt hiszem ez a pillanat  is hamar bekövetkezik.
- Jó reggelt Ms.Brooks. - zökkentett ki a gondolataimból az orvosom - Hogy érzi magát?
- Már sokkal jobban. - erőltettem halvány mosolyt arcomra
- Ennek igazán örülök. - mondta, miközben a lapokat nézegette - Az eredményei igen jók. A gyógyszereket már csak, ha tényleg nagy fájdalmai vannak, akkor kell szednie.
- Rendben.
- Lesz még pár kontrollvizsgálat, de ha jók az eredményei, nincs okunk tovább benntartani. - nézett fel rám
Nagyot nyeltem, ahogy elhagyta ez a mondat a száját. Tudtam, hogyha innen elmegyek, egy sokkal rosszabb helyre kerülök, aminek gondolatától a hidegrázás fut át testemen. Egy aprót bólintottam, hogy értettem amit mondott. Több nem telt ki tőlem.
- Sajnálom. Ha tehetném benntartanám, hiszen nem néz ki bűnözőnek, bár én csak egy orvos vagyok. Hiszem, hogy van igazság, és mindenki a megfelelőt kapja. Remélem minden a legnagyobb rendben lesz Önnel. - mosolygott rám
- Köszönöm. - csaltam gyenge mosolyt ajkaimra
Orvos elhagyta a szobát, és helyét apám váltotta fel. Kezében volt egy táska, ami ránézésre az enyém volt.
- Szia Kicsim. - csókolt homlokon
- Szia. - mosolyodtam el, először őszintén aznap
- Hoztam pár ruhát, és lányos dolgokat. Igazából Dorota csomagolt be. - vallotta be
- Köszönöm.
- Figyelj. - ülte le mellém, és kezeibe fogta kezem - Tudom, hogy ez nehéz, de tudnod kell hogy melletted állok.
- Tudom apa, és köszönöm. - bújtam hozzá - Köszönök mindent. - jöttek elő újból könnyeim
- Ne sírj, kérlek. - simított végig hajamon - Mindent megteszek amit tőlem telik. Nem hagyom, hogy elvegyenek tőlem. - csuklott el a hangja
Igen, ezzel arra célzott, ahogyan anyámat elvesztettük. Soha nem mutatta ki az érzéseit, a temetésen pár könnycseppet hullajtott, de nem vitte túlzásba. Mindig erősnek mutatta magát, és tudtam, hogy ezt mind miattam teszi. Szorosan voltunk egymás karjaiba, és olyan érzésem volt, mintha abban a pillanatban semmi bajom se eshetett volna.
- Nézz rám. - mondta
Tettem ahogyan kérte. Letörölte a könnyeket arcomról, és homlokon csókolt. Tudta, hogy ezt mennyire is gyűlölöm, de csak azért is megtette mindig, hogy akár jobb kedvem legyen.
- Ma eljön az ügyvéd, aki védeni fog téged. A legjobb. Mindenki Őt ajánlotta, érti a dolgát. Kérlek mindent mondja el neki, hiszen segíteni akar nekem. - magyarázta - Már nagyjából elmondtam a lényeget, de természetesen veled kell, hogy beszéljen.
- Rendben. - vettem egy mély levegőt
Még beszélgettünk apával egy keveset, majd ismételten belépett a szobámba, az orvosom. Elmentem vele a vizsgálatokra, amik úgy egy órát vehettek igénybe. Megállapították, hogy már rendben vagyok, és csak ha tényleg muszáj, akkor kell gyógyszer vennem magamhoz.
Ahogy visszaértem a szobába, apa az ágyamon ült és telefonált. Odamentem a táskámhoz, és azzal együtt elvonultam a fürdőbe. Egy gyors zuhanyt vettem, megmostam a hajam. Ezt fogmosás és a felöltözés követte. Végül megszárítottam, egy nagyon naturális sminket tettem fel, hogy még se egy sápadt lány nézzen vissza rám a tükörből. Valószínű ez az utolsó alkalom, hogy ezt a szokásos kis tevékenységeimet végigcsinálhatom.
Kiléptem a fürdőből, és  a táskámat az asztalra tettem. Apám még mindig telefonált, én pedig csendben leültem mellé és hallgattam. Amint végzett felém fordult.
- Csinos vagy. - mosolyodott el
- Köszönöm.
- Mindjárt itt az ügyvéd.
- Rendben. - vettem egy mély lélegzetet
Alig telt el pár perc, és az ajtó nyitódott. Apám azonnal felállt mellőlem, és figyelte az alakot aki belépett a helységbe. Szinte fürkésző tekintettel mértem végig, és mosolyodtam el. Nem tudtom az okát, de ezt váltotta ki belőlem, az a látvány amit nyújtott. Apával kezet rázott, és felém nézett. Lassú, de hosszú léptekkel indult el, és nyújtotta a kezét.
- Harry Styles. - mutatkozott be, miközben mélyen szemeimbe nézett ...

Ps.: Várom a véleményeket. és a csoportba is nyugodtan lehet csatlakozni. :)) xx