20.rész

Annabell szemszöge

Már jó pár hét eltelt, mióta elköltöztem Harry-től. Lauren-től kérdezgette, hogy nem-e tud valamit rólam, barátnőm, igaz nagy nehezen, de kitartott mellettem. Természetesen hívogat Harry, nem adja fel. Üzeneteket küldözget, de bármennyire is nehéz, kitartok. Be fogom bizonyítani neki, hogy saját lábaimon is meg tudok állni.

Pár napja átköltöztem egy bérelt kis lakásba. Barátnőm ellenezte a dolgot, miszerint tökéletesen ellettünk volna egymás mellett. Azonban nem szerettem volna nagy terhet rárakni. Így is hazudnia kellett miattam Harry-nek, a főnökének. Bízok benne, tudom, hogy nem rúgná ki ez miatt, hiszen én kértem meg rá, de akkor is jobb lesz így mindenkinek.
Napjaimat rajzolással töltettem. Több füzet is megtelt a firkálgatásommal. Végiglapozva ráeszméltem, hogy bármennyire is próbálok menekülni, elfelejteni Őt, nem tudom. Valamilyen formában mindig benne volt a rajzaimban. 
Péntek reggel telefonom csörgésére ébredtem fel. Kinyomtam az ébresztőt, és nagy nehezen rávettem magam, hogy kimásszak az ágyamból. Egyenesen a fürdőmbe siettem, ahol hamar el is készültem. Szobámba visszaérve már csak magamra kellett vennem a kiválasztott kényelmes szettem, s már készen is voltam.
Lassan sétáltam végig az utcán, egyenesen egy kávézó felé, ahol is Lauren-el találkoztam. Még nem láttam sehol, így rendeltem magamnak, és elfoglaltam egy asztalt. Telefonom hangos zenélésbe kezdett, így kikerestem a táskámból, és a számomra ismeretlen számra meredtem. Végül felvettem, de abban a percben meg is bántan.
- Háló? - szóltam bele
- Kislányom. - hallatszott apám hangja
- Honnan tudod a számom? - kérdeztem feszülten
- Jók a kapcsolataim, ezt soha ne feledd.
- Mit akarsz? Semmi jogod nincs engem hívogatni. - förmedtem rá
- Az apád vagyok. Jogomban áll felhívni téged, és megkérdezni, hogy vagy.
- Biztos vagyok benne, hogy nem érdekel téged, hogyan is érzem magam. Kérlek, ne most kezd el játszani az apa szerepet.
- Teljesen ellenem hangolt az a féreg. - sziszegte
- Megérthetnéd végre, hogy saját döntéseim vannak, s nem befolyásolhat senki. Meg tudom hozni az általam jónak vélt döntéseket.
- Teljesen megváltoztál.
- Semmit, az ég világon semmit nem tudsz rólam, úgyhogy meg se próbálj véleményt nyilvánítani velem kapcsolatban.
- Még az egyetemről is kirúgtak, mihez kezdesz?
- Hirtelen elterelés, mindig is tökéletesen ment neked. - nevettem gúnyosan - Még mindig semmi közöd hozzá. Fenn tudom tartani magam elhiheted.
-  Abban nincs kétségem. - mondta kimérten - Gondolom jól eltart Téged, hiszen szolgáltatást nyújtasz számára.
- Ne nevezz örömlánynak. - hangom dühösen csengett - Attól, hogy Ő a párom nem lettem egy utca lány, aki pénzért teszi szét a lábát.
- Komolyan így beszélgetünk? Ez a normális apa - lánya viszony?
- Tudod az a bizonyos viszony, amit Te keresel réges-régen elveszett.
- Nem lehetsz ennyire hálátlan.
- Hálátlan? - kérdeztem vissza nevetve - Ezt Te magad se gondolod komolyan.
- Ó dehogy is nem. Napokba oda utazom, és szeretnélek látni.
- Ezt az őrültséget kiverheted a fejedből. Nem vagyok rád kíváncsi.
- Ugyan, Kicsim az apád vagyok.
- Az én apám meghalt, amikor börtönbe kerültem. - ezzel az utolsó mondattal bontottam is a vonalat 
Arcomon végiggördült egy könnycsepp, amit azonnal le is töröltem. Nem, nem érdemelte meg egyetlen egy könnycseppemet sem. Számomra Ő már csak egy idegen, és el akarom felejteni. Fogalmam sem volt, hogyan is gondolhatta az, hogy majd találkozom vele, mintha semmi sem történt volna.
Forró eper ízesítésű teámat kavargattam, amikor megjelent mellettem barátnőm. Két puszival köszöntött, s leült mellém. Egyből látta  arcomra kiülő érzelmeket, és rá kérdezett. Röviden elmeséltem neki a telefonbeszélgetést, Lauren pedig elképedve bámult rám. Ő maga sem értette, hogy hogyan is gondolhatta azt az apám. 
- És eldöntötted már, hogy találkozol-e vele? - érdeklődött
- Természetesen nem akarom látni. - feleltem
- Megértelek. Ha még is meggondolod magad, és nem szeretnél egyedül menni, számíthatsz rám.
- Köszönöm. - mosolyogtam rá halványan
- És egyébként hogy vagy? Milyen az új lakás?
- Hát élem a hétköznapjaim. Pár rajzomat vászonra szeretné vinni egy neves festő, így most vele egyeztetem a dolgokat. - meséltem - A lakás pedig csodás. Berendeztem, és szeretek ott lenni. - keserű mosolyra húztam számat
- Hiányzik, látszik rajtad.
- Nehéz nélküle. Szeretem Őt. Eddig is tudtam, de igazából akkor jöttem rá, amikor eljöttem Tőle.
- Ő is nehezen viseli. Elviselhetetlen. Minden apróságon felkapja a vizet, persze jobb kedvében bocsánatot kér. Felőled is érdeklődik nap mint nap.
- Ugye nem mondtad el neki, hogy hol lakom?
- Természetesen nem. - nézett rám komolyan - Viszont beszélhetnél vele. Legalább egy kávézóban, nagy vonalakban. Mind a kettőtöknek jót tenne.
- Fogalmam sincs mit kellene tennem. - mondtam őszintén - Ha újra szemtől, szembe állnék vele nem tudnék ellenállni neki, s nemet mondani. Megbántott, mélységesen megalázott, de szeretem. - érzékenyültem el
- Nem láttalak azóta az este óta sírni. - nézett rám - Mi van veled?
- Érzékenyebb vagyok, ennyi. - vontam vállat - Megvisel a dolog.
- Ki kellene kicsit mozdulnod, nem gondolod?
- Most is itt vagyok. Szórakozóhely pedig nem az én világom. És hangulatom sincs.
- Ismerhetnél már annyira, hogy nem kérnék tőled ilyet. - nézett rám szemforgatva - Lesz este egy esemény. Divat hét van, és egy ismerősöm is jelen lesz, aki az új kollekcióját mutatja be.
- Igen hallottam már róla. Mindenki erről beszél. Zárt körű.
- Még jó, hogy az. - nevetett - Viszont mint említettem már, ismerősöm révén be fenn vagyok a meghívottak listáján plusz egy kísérővel, és szeretném, ha eljönnél velem. Csajos este. Divat, semmi pasi.
- Jól hangzik, de az ilyen eseményekre Harry is meghívott szokott lenni.
- Most is az, de már évek óta nem jár el erre. - mondta őszintén - Szerintem Te is tudod, hogy nem érdekli a divat.
- Igen, ez feltűnt. - mosolyogtam el
- Szóval? Kérlek, egy kis kikapcsolódás nem árt.
- Jó legyen. - adtam be a derekam - Mikor megyünk?
- Nyolckor találkozzunk mondjuk a lakásomnál. Onnan nem messze van.
- Rendben. Most viszont rohannom kell a megbeszélésre. Akkor este találkozunk. - búcsúztam el két puszival, és már indultam is tovább.

****

Remekül alakult a megbeszélés. Átadtam a vázlataimat, a festő ámultan nézte. Kifejtette véleményét, s elmondta, hogy hogyan is tervezi megvalósítani a terveit. Ámultan hallgattam minden egyes szavát. Nagyon örültem, hogy valakinek ennyire tetszik az én általam rajzolt dolgok. Megemlítette, a modellt akiről csináltam. Nem neveztem meg a képen látható személyt, Harry-t.
Otthon pakolásztam egy kicsit, majd a nappaliba pihentem le, és magazinokat lapozgattam. Miután meguntam, és már időm is kevés volt szobámba vonultam, s készülődni kezdtem. Gyors zuhany után, tükör előtt álltam, és igyekeztem valami elviselhető kinézetet varázsolni magamra. Sminkkel hamar sikerült végeznem, míg a hajam nagyobb erőfeszítést igényelt. Végül egy kontyba fogtam össze a fejem tetején. Szobámba visszasiettem, és a szekrényemből az első ruhadarabot vettem fel, ami a kezembe akadt. Amint rajtam volt, a tükör elé álltam, s megállapítottam, hogy talán túlságosan is kihívó. Végül összekaptam egy kis táskámba a fontosabb dolgaim, belebújtam cipőmbe, és már indultam is.
Taxival alig percek alatt meg is érkeztem Lauren háza elé. Küldtem neki egy üzenetet, és szerencsére perceken belül már meg is érkezett. Csatlakozott hozzám, bediktálta a címet, s elindultunk.
- Jó lesz minden. - mosolygott rám bíztatóan
- Remélhetőleg.
- És mi volt a festővel?
- Elvitt pár vázlatot, és elkezdi a munkálatot. Aztán szól, ha elkészült, és megnézhetem.
- Remélem én is láthatom majd.
- Mindenképpen.
Beszélgetéssel töltöttük el a maradék időt. Mindvégig azon járt az agyam, hogy vajon látom e az este folyamán Harry-t. Egyik felem reménykedett a pozitív válaszban, míg a másik felem a negatív részben. Akartam is látni a gyönyörű zöld szemeit, megszerettem volna beszélni vele a dolgokat, de valahogy féltem. Rettegtem a találkozástól. Mindennapok folyamán hívásokat, üzeneteket kaptam tőle, de természetesen egyikre sem reagáltam.
Hiányzott. Rettentően rossz érzés volt minden este nélküle álomra hajtanom a fejem, reggel pedig felébredni. Érintései, csókjai, kedves szavai. Bármennyire is megbántott, s mélybe taszított, szeretem. Szívemet nem tudom becsapni, bármennyire is szeretném.
A hely elegáns volt. Rengeteg ember, s divatmagazinoktól fotósok is voltak. Barátnőm lelkesen mosolygott rám, és indultunk is befelé. Pár embernek köszönt, be is mutatott nekik, akik lelkesen fogadtak. Mindenki kedves volt, és feltűnően kiöltözött.
Elfoglaltuk a helyünket elöl, a kifutótól pár méterre, és izgatottan vártuk a show kezdetét. érdekfeszítően néztük a gyönyörű, karcsú modelleket, akiken a ruhák tökéletesen álltak. Irigykedve figyeltem minden egyes kecses mozdulatukat, ahogyan csípőjük jobbról, balra ringott. Mellettük ostobának, és egyáltalán nem nőiesnek éreztem magam. A ruhadarabok elkápráztattak minden értelemben.
Egy óra elteltével véget ért az egész. Nagy tapsvihar követte a végszót, s megkezdődött a fogadás. Pincérek járkáltak körbe, kezükben tálcákkal amik kristály pezsgős poharakkal voltak tele. Megköszöntem, és elemeltem egy pohár hűsítő italt. Lauren is hasonlóan cselekedett, közben pedig átbeszéltük nagy vonalakban a látottakat.
- Szia drágám. - jelent meg egy magas, jólfésült srác, és arcon csókolta barátnőmet
- Ó, szia Dan. - mosolygott rá Lauren - Ő itt a barátnőm, Annabell.
- Nagyon örülök. - mosolyogtam kedvesen
- Megtiszteltetés. - nyomott egy puszit arcomra - Nem is tudtam, hogy ilyen csinos lányokkal barátkozol.
- Fogd vissza magad. - nevetett fel
- Komolyan mondom. Gyönyörű vagy. - nézett rám - Esetleg szakmabeli?
- Dan modell. - adta meg barátnőm a választ, kérdő tekintetemre
- Nem, nem vagyok modell. - feleltem - Őszintén, először vagyok egy ilyen eseményen.
- Sziasztok. - lépett hozzánk számomra egy újabb ismeretlen
- Szia Derek. - üdvözölte Lauren - Ő Annabell. Ana, Ő itt Derek, Dan menedzsere.
- Örülök, hogy megismerhettelek.
- Szerintem tökéletes lenne a kampányhoz. - fordult Dan a menedzseréhez
- Igen, igazad lehet.
- Beavatnátok minket is? - nézett rájuk Lauren
- Ne haragudjatok. - fordult felén Derek - Éppen egy kampány fotózásra készülünk. Kéne egy lány, Dan mellé. - világosított fel minket
- Már mondtam, hogy nem vagyok modell. - mondtam
- Attól még tökéletesen mutatnál a képeken, és természetesen szép összeget is kapnál érte.
- Ugyan már, ez egy remek ajánlat. Egyszerűen nem utasíthatod vissza. - lelkesedett barátnőm
- Gondold át, kérlek. - nézett rám Dan
- Rendben. Végül is semmit nem veszíthetek. - adtam be a derekam
- Üdvözöllek a csapatban. - ölelt magához - Erre koccintanunk kell. - vett el újabb két pohár pezsgőt, s az egyiket átnyújtotta nekem
Koccintottunk, én pedig mosollyal az arcomon emeltem számhoz a poharat. Azonban nem sokáig tartott ez a boldog pillanat. Felén egyre közeledő hatalmas, öltönybe bújt alak fagyos mosollyal arcán nézett rám végig. Megfogtam barátnőm kezét.
- Elnézést. - hadartam, és a mosdó felé indultam
Lépteimet megnyújtottam, hogy mielőbb elérjem a célom. Mivel több kisebb csoportban álltak az emberek, egymáshoz igen közel, így úgy kellett átférkőznöm közöttük. Közben igyekeztem elnézést kérni mindenkitől, de szerencsére nem kelletett senkiben sem felháborodást a dolog. Már majdnem sikeresen kiértem a tömegből, amikor is egy kéz fogta meg a felkarom, s húzott vissza. Ahogyan vissza fordultam izmos mellkasba ütköztem. Felnéztem, de nem kellett volna. Egyből elgyengültem.

19.rész

Annabell szemszöge

Újabb két hét telt el. Ez idő alatt szinte használhatatlan voltam. Mikor kiderült, hogy nem maradhatok az egyetemet, kiborultam, és két napig csak szenvedtem. Harmadik napomat kezdtem meg. Harry nem volt képes tovább nézni ezt a dolgot, és mondhatni, szó szerint kirángatott az ágyból. Megtagadtam, hogy bemegyek az irodába, így megegyeztünk annyiban, hogy itthon maradok. Feltétele csupán annyi volt: "Csinálj valamit, különben magadba fogsz fordulni, azt meg nem szeretném, Angyalka".

Innentől kezdve a háztartásnak éltem. Takarítottam, bevásárolni jártam és az ilyen szokásos dolgokat csináltam meg. Mint jó szerető barátnő vacsorával vártam haza minden este, amiért édes csókokkal, kedves szavakkal halmozott el. Ez mind hiába volt, mert a kapcsolatunkban egyre jobban távolodtunk. Szavakat, érintéseket egyre kevesebbet váltottunk.

Szabadidőmben olvastam vagy éppen az interneten valami olyan iskola után néztem, ahonnan nem utasíthatnak ki. Elgondolkoztam a művészeti iskolán, de hamar letettem róla. Bármennyire is szeretek rajzolni, nem lehet belőle megélni. E gondolat soha nem hagyott el. 

Végül feladva mindent elővettem a rajz tömbömet és firkálgatni kezdtem. Napi szinten kellett beszereznem újabb füzetet. Sorra tépkedtem, és dobáltam el a rajzokat. Egyikkel sem voltam elégedett és ez elborzasztott. Körülöttem az összegyűrt, eldobált papírok már egy szép halmot alkottak. Erre ért haza Harry egyik este.

- Szia. - lépett be a nappaliba - Hé, mi történt itt? - nézett körbe, majd beljebb jött és leült mellém

- Azon kívül, hogy egy eltartott semmire nem alkalmas, szánalmas és még gyilkos is vagyok? Semmi. - vontam vállat

- Héhé.. - nézett rám komolyan - Látom igen tüzes hangulatodban vagy. 

- Oh, hagyjuk. - álltam fel, és konyhába mentem

- Ana. - kiabált után, de rá se hederítettem - Ana! - hangzott komolyabban - Állj már meg, az isten szerelmére. - fogott meg, és rántott vissza karomnál fogva - Elmondanád, hogy mi történt hirtelen? Tudom, hogy feszült vagy, hiszen ez van már jó ideje, de ma különösen más vagy. 

- Talán csak elegem van ebből az életből. Engedj. - rántottam meg kezem, de nem engedett 

- El akarsz menni? - nézett rám felvont szemöldökkel, nem válaszoltam, folytatta - Kérdeztem valamit. Tudod szeretem, ha felelnek arra amit kérdezek. 

- Tudtommal nem vagyok az ügyfeled. -csattantam - Ne kezelj úgy.

- Ahogy vesszük. - felelte komoly tekintettel

- Tessék? - hitetlenkedtem - Ezt most komolyan mondtad? 

- Te is tisztában vagy azzal, hogy milyen módon találkoztunk.

Ahogyan ez a mondat elhagyta azok az általam igen kedvelt ajkakat, a szívem tört össze. Soha nem gondoltam volna, hogy Ő tőle fogom ezt hallani valamikor is. Valahogy én úgy éreztem, hogy Ő hisz bennem, és szeret. Bár soha nem mondtuk még egymás felé ezt a szót, még is bennem megfogalmazódott már, és reménykedtem abban, hogy benne is. Szemeimet a könny kezdte szúrni, és akaratos módon egy kósza csepp végig is szántotta arcomat. szabad kezemmel, - egyáltalán nem foglalkozva nőiességemmel -, kézfejemmel töröltem le, a fájdalmamnak árulkodó jelét.

- Rendben van. - találtam rá hangomra - Ezek szerint minden egy remek színjáték volt. 

- Úgy véled?

- Ezek után mire következtessek? 

- Egyszerűen csak emlékeztettelek arra, hogy a védőd voltam, illetve még az is vagyok jogilag.

- Hát persze. - nevettem fel cinikusan - Én kérem az elnézését Mr.Styles. Nyilván tisztában van akkor azzal, hogy mekkora bűnt, bűncselekményet követett el azzal, hogy az Ön által védet személlyel szexuális kapcsolatot folytatott. 

- Fejezd be. 

- Minek? Fáj az igazság, hogy Maga sem tökéletes? - néztem rá, és folytattam - Akkor maradjunk meg a védő, védenc viszonyban. Mindenkinek az lesz a legjobb.

- Mi a francról beszélsz?

- Arról, hogy mennyire is nem leszek a játékszered. Elegem van. 

- Játékszerem? - horkant fel

- Törődj bele, hogy valaki egyszer nemet mond. Mert én most ezt teszem. Elcseszett vagyok, de Te sem panaszkodhatsz. Igen, lehet hogy sajnáltatom magam, bár akart, hogy ez a dolog azzá fajuljon, de már rohadtul elegem van az egészből! Nem várom el, hogy pátyolgass, nem várom el, hogy itthon legyél velem, vagy hogy csak a kitartottad legyek. Egyszerűen csak minimális megértést a szar életemmel kapcsolatban. 

- Eléggé megértő voltam, és vagyok is. - meredt rám, kezemet egyre szorosabban fogta - Minden nap azon agyalok, hogy mit is csinálhatnál. Felajánlottam, hogy dolgozz nekem. Lauren-el, is igen remek kapcsolatba kerültél, nem értem ennek mi akadálya lenne. Persze, ellent mondtál. Mit tegyek még? Őszintén mit vársz még tőlem?

- Semmit. - feleltem egyszerűen - Már jó ideje semmit nem várok el felőled.
- Ne játssz velem! - nyomott a falnak, bőrömbe mélyesztette hosszú ujjait
- Ez fáj Harry. - nyögtem ki
- Végig fogsz hallgatni! - ordította arcomba - Mióta megismertelek azon voltam, hogy biztonságban tudjalak. Közelebb kerültünk, én pedig elhatároztam, hogy akár milyen áron is, de biztosítok neked egy normális életet, ahol befejezheted a tanulmányaid, dolgozhatsz és úgy élhetsz mint a normális emberek. Erre már hete óta arra jövök haza, hogy igen nagy önmarcangolásba kezdtél. Elegem van ebből. Kezdj magaddal valamit, mert nem csak engem, de magadat is tönkre teszed ezzel. Szarabb helyzetbe fogsz kerülni, és nem fogsz tudni tovább menni. Érted már, hogy miért is aggódom érted?
- Nem kell aggódnod, senki nem kérte! - mondtam elhaló hangon -De, ha oda figyeltél volna arra ami elhagyta a számat, tudnád, hogy mennyire is el van cseszve ez az egész. Úgy tekintesz még rám, mint a védencedre és nem pedig úgy, ahogyan én szeretném. - fejeztem be sírva
- Mire vágysz?
- Komolyan meg kell kérdezned azok után, hogy mindenem neked adtam?
- Kénytelen voltál. - vágta rá egyszerűen
Szavai mélyrehatóak voltak. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet fog nekem mondani. Még levegőt is elfelejtettem venni, annyira fájt minden egyes szava. Teljesen komolyan meredt az arcomba, míg én magamhoz tértem és kapkodni kezdtem oxigén után. Szemeim égtek, szám kiszáradt, mellkasom rohamosan emelkedett, majd süllyedt. Szabad kezemmel hirtelen cselekedtem. Nem gondolkoztam egy másodpercet sem, csak lendítettem, és borostás arcán egy vörös foltot hagytam. Arca elfordult másik irányba, és hirtelen szitkozódni kezdett. Szorításán engedett, én pedig ezt kihasználva rohantam az emeletre, a hálóba.
Bevágtam magam mögött az ajtót, és a kulcsot is elfordítottam. Kirántottam a szekrényből bőröndömet, és igyekeztem mihamarabb minden dolgomat, vagy legalább is a legfontosabbakat bele dobálni. Alig került még csak be egy kupac, amikor dörömbölni kezdett Harry. Rángatta a fa ajtót, ami recsegett az érintései alatt.
- Nyisd ki ezt a kibaszott ajtót! - üvöltötte mérgesen
- Azért, hogy megüss? - kérdeztem vissza zokogva
- Ne játszd a mártír szerepét. Te is tudod, hogy egy ujjal se bántanálak. - morgott
Igaza volt. Soha nem bántott, de még ennyire nem is vesztünk össze. Most mondhatni, hogy féltem tőle. Én sem vagyok ártatlan, még is jogosnak ítélem a tettem. Bármennyire is fáj, hogy meg tettem, megérdemelte. Mélységesen megbántott. Darabokra hullott az eddig felépített képem, véleménye, csodálatom, szeretetem és főleg a szerelmem.
Mikor végeztem a ruháimmal, fürdőbe siettem, ahol hasonlóképpen a fontos dolgaimat felkaptam és behajítottam a táskámba. Lecsuktam, összehúztam a cipzárom, és már húztam is magam után a hatalmas bőröndöt. Ahogy kinyitottam az ajtót, berontott, egyből nekem esett.
Reakciója váratlan volt. Vadul csókolta meg ajkaimat, nyelvét akaratosan számba csúsztatta. Szorosan tartott magához. Csípőmnél fogva felemelt és a fenekemet megmarkolva tartott, amíg az ágyra nem fektetett. Bármennyire is ellenkezni akartam, nem tudtam. Csókja teljesen elvette az eszem. Lenge felsőt és egy cicanadrágot viseltem, amit szinte azonnal le is tépett rólam. Fehérneműbe feküdtem alatta. Nyakamat megharapta, de azonnal tovább is haladt. Feltérdelt, megszabadította magát minden ruhadarabtól. Visszatért hozzám, de nem csókolt meg. Szemeimbe nézett, miközben szemérem ajkaimat simogatta. Lepedőt markoltam, ahogyan felnéztem zöld szemeibe, amikben vadságot véltem felfedezni.
- Rohadtul nem hagyhatsz el! - motyogta ajkaimra, és hirtelen belém vezette magát - Enyém vagy. - szűrte fogai között
Fájdalmasan nyögtem fel a hirtelen feltörő érzés miatt. Könnyeim még mindig nem apadtak el. Ezt Ő is észre vette és lecsókolta őket. Kis idő múlva kezdett el mozogni. Lábaimat feljebb húzta a derekához, hogy mélyebbre hatolhasson. Annak ellenére, hogy mennyire is erőszakosan esett nekem, teljesen gyengéd volt. Megfogta kezeimet, fejem fölé helyezte, ujjainkat pedig egybe fonta. Nem csókolt, de ajkaink így is minden egyes lökésnél súrolták egymást. Tekintetünk is egybeolvadt.
Nem gyorsított. Abba a tempóban mozgott, ahogyan elkezdte. Siettetni nem akarta a dolgokat, ez egyértelmű volt. Az én gondolataim még is más merre jártak. Tudtam, hogyha ennek vége szakad elhagyom. Bármennyire is szeretem, összetörte kemény szavaival a szívemet apró darabokra törte. dőre volt szükségem, Tőle távol. Rosszul eset ennek a gondolata, de muszáj volt elhatároznom magam, hogy komolyan vegyen.
Percekkel később éreztem, ahogyan megfeszült és elélvezett. Én lelkileg hiába tiltakoztam. Testem behódolt neki. Ajkait én duzzadt, könnyes számra helyezte, miközben átléptem a gyönyör kapuját.Gyengéden csókolt, csupán ajkaival kényeztette enyémeket, közben pedig kihúzódott belőlem. Mellém hanyatlott, takarót ránk húzta és szorosan körbe ölelte a még remegő, fáradt, megtört testem. Homlokon csókolt, amivel tisztában is volt, hogy mennyire utálom. Kivételesen nem tettem szóvá, mert ezzel a törődését fejezte ki.
Egyikünk sem szólalt meg. Kezeim mellkasom, és Harry-é között pihentek. Nem öleltem át, és bár nem tette szóvá, tudtam, hogy mennyire is rosszul esik neki.

****

Hajnali órákban tértem magamhoz. Harry szuszogott mellettem, már nem ölelt. Halkan kimásztam mellőle, és összekaptam a földön szétszórt ruháimat. Kapkodva vettem magamra azokat, táskámat megfogtam, és az ajtóhoz léptem. Egy pillantást még vetettem az alvó férfira, majd kiléptem, és magam mögött becsuktam szobája ajtaját. Lépcsőn sietősen szedtem lábaim. Magamra vettem a csizmám, és a kabátom. Felkaptam telefonom, kulcsom és már a hideg brightoni időben találtam magam.
Érzelmeimnek nem engedtem megadni magam. Erősnek kellett maradnom, hogy erre a lépésre készen legyek. Teljesen szétestem már, még is visszafojtottam minden előretörő síró görcsöt.
Taxit fogtam, a sofőrnek Lauren lakásának címét diktáltam be. Alig fél órás autózás után meg is érkeztem. Megköszöntem, kifizettem és már szálltam is ki. Bőröndömet még segített az idősebb férfi kiszedni, majd elköszöntünk egymástól. Befelé indultam, meg sem álltam a bejáratáig. Kopogtattam, és reménykedtem, hogy otthon találom.
- Ana? - nézett rám álmosan, kérdően - Minden rendben?
- Nincs, semmi sincs. - gyengültem el ismételten
- Gyere be. - vette el a táskám, és behúzta a kanapé mellé
Leültem Ő pedig csatlakozott mellém miután hozott egy pohár vizet. Erőt vettem érzelmeimen, lelkemen és miután feltette a kérdést, hogy mi is történt, elmeséltem neki majdnem mindent.
- Felpofoztad? - képedt el
- Igen. Pillanat hevében cselekedtem.
- És azután? -faggatózott tovább
- Emeletre rohantam, bezárkóztam a szobába, összepakoltam. Persze próbált bejönni, de aztán betörni gondolom nem akarta. Egyértelmű lett volna a félelmem. - feleltem - Nekem esett, mármint megadtam neki magam, egy utolsó estét töltöttünk együtt.
- Aztán csak leléptél?
- Elaludtunk, de felkeltem és most itt vagyok.
- Ohh, annyira sajnálom. - ölelt magához
- Nem kellett volna belekevernem téged is, de fogalmam sem volt, hogy hova mehetnék.
- Addig maradsz ameddig csak szeretnél. 
- Megkérhetlek, hogy nem mondod meg neki?
- Te is tudod, hogy nem tudok hazudni, főleg nem neki. Ő a főnököm.
- Munkádat nem kell féltened, biztos vagyok benne, hogy ez miatt nem rúg ki.
- Ez eszembe se jutott. Egyszerűen csak ha rákérdez, mit mondjak? Hazudozás soha nem volt az erősségem.
- Mondd, hogy voltam itt és beszéltünk, utána meg eltűntem. Ezzel félig az igazat is mondod.
- Rendben van. - mosolygott halványan - Örülök, hogy itt vagy, de remélem, hogy kibékültök, megbeszélitek és minden rendben lesz.
- Idővel kiderül. - sóhajtottam fájdalmasan
Megmutatta a vendég szobát, és a belőle nyíló fürdőt. Mivel hajnali négy óra volt, jó éjszakát kívántunk, és Ő elment vissza aludni. Holnap kemény napja lesz. Harry nyilván erősen fogja tartani kezében a dolgokat, akaratos, és lobbanékony lesz. Szüksége volt az alvásra, ahogyan nekem is. Csizmámat lerúgtam, és úgy ahogyan voltam bebújtam a paplan alá.

Ps.: fordulat, és kicsit összesűrített rövid rész, de remélem, hogy azért tetszett. véleményeket várom! xx