8.rész

Hello.!  ... :)

Most előre szeretnék nektek írni pár mondatot. Mint azt láthatjátok új kinézetet kapott a blog. Ez a történet menetének köszönhető. Nem szeretnék nagyon elárulni semmit sem, de a remek megfigyelők talán rájöhetnek dolgokra.. :) - Egyébként, majd kíváncsian várom a megjegyzésekbe, hogy, hogyan is viszonyultok az új kinézethez. 

Véleményeket várom, és ha tetszik a blog, nyugodtan iratkozz fel. ;)

Csók.: Alexa S. 

Meggyötörten ébredtem fel. Cellám undorító falait világosság borította be. Erőt véve magamon fordultam másik oldalamra. Mindenem fájt. Nem vagyok egy kényes lány, de a kényelmes ágyat mindig is előnybe részesítettem. Még a plafon bámulásával töltöttem az időm, amikor egy őr jelent meg a rácsok előtt. Érdeklődve figyeltem, miközben ülő helyzetbe tornáztam magam.
- Ms.Brooks, látogatója érkezett. - ennyit mondott kimérten, és már nyitotta is az ajtót
Lassan sétáltam. Előttem, és mögöttem is egy őr haladt. Nem árulták el, hogy ki is jött. Szívem mélyén reménykedtem, hogy nem apám. Hiába szeretem, tisztelem, jelen pillanatban nem bírnám elviselni, hogy lássam. Egyre közelebb kerültem ahhoz a teremhez, ahol a látogatókat fogadni lehet. Félve tettem egyik lábam, a másik elé. Az őr benyitott, és megkönnyebbülést éreztem, amikor a magas, göndör hajú, öltönybe bújtatott srácot láttam meg. Halvány mosoly terült el arcomon. Az őrök kiléptek a teremből, és amikor becsukódott az ajtó, nyakába borultam. Szorosan öleltem. Derekam köré fonta karjait, és úgy tartott szorosan testéhez. Jó volt érezni az illatát, a közelségét. Megnyugtatott. Erőt adott abban, hogy higgyek. Hajamba csókolt, és eltávolodott, majd leültünk.
- Hogy vagy? - érdeklődött
- Kiadós alvás, egy kényelmes ágyban már igazán rám férne. - nevettem - Fáj mindenem, de élek. - És Te?
- Ígérem, hogy teljesítem a vágyad. - nevetett Ő is, majd komoly hangnemre váltott. - Tegnap voltam apádnál.
- Micsoda? - értetlenkedtem
- Elmentem hozzá. - felelte - Igen szép állapotban volt. Beszéltünk.
- Mit mondott? - kérdeztem félve
- Igazából engem ócsárolt. - vont vállat egyszerűen
- Téged? De hát miért? Semmi oka rá.
- Hidd el, hogy van. - nézett mélyen szemeimbe - Fejemhez vágta, hogy semmi esélyem kijuttatni Téged. Természetesen ez nem így van!
- Harry, nem kell magad fárasztanod. Tudom, hogy innen már soha nem jutok ki. - mondtam elkeseredve - Ha még is, egy újabb tárgyalás folyamán visszazárnak.
- Ne mondd ezt. Nem engedem!
- Örülök, hogy bízol az ártatlanságomba, de ha minden ellenem szól, Te sem tudsz mit tenni.
- Fejezd be, kérlek. - fogta kezei közé arcom - Nem engedem, hogy itt tartsanak. Kitalálom a módját.
Elmosolyodtam az igyekezetén. Jó volt érezni, hogy valakire ennyire számíthatok. Vállára hajtottam a fejem, és úgy hallgattam, ahogy még nagy vonalakban elmesélte, hogy mi is volt apámmal. Fogalmam sincs, hogy már miben is kéne hinnem. Hiszen saját apám hagyott magamra, akire egész életemben számíthattam, még is a legnehezebb időkben hagyott magamra.
- Holnap a tárgyaláson a bíró dönteni fog. Reméljük, hogy nem egy végleges döntést hoz. - mondta - Beszéltem a nyomozóval, aki elmondta, hogy semmi eredmény nincsen még. Egy részlege ujjlenyomatot találtak, de jelenleg nem tudnak mit kezdeni vele, ugyan a tulajdonosa elhagyta az országot.
- Ez csak egy rossz vicc, igaz? - néztem rá
- Sajnos nem.
- Végre van haladás, és még az is mindhiába.
- Minden rendben lesz. Egy kicsit bízz bennem, kérlek. Megvédlek. - nézett mélyen szemeimbe
- Bízok benned, szerintem ez észrevehető, de Te sem védhetsz meg mindentől. - nevettem kicsit pirulva
- De megpróbálhatom. - tekintetem nem engedte
Megszólalni nem tudtam. Szavai mélyrehatóak voltak. Semmi nagy jelentőségűt nem mondott, egyszerűen csak őszintén csengtek. Amolyan birtoklóan. Gondolat, hogy tényleg ennyire kiáll értem szeretettel teli volt.
- Megkértem a bírót, hogy engedélyezze, hogy veled menjek holnap, de sajnos nem lehet. Ott foglak várni. - simított végig kézfejemen
- Rendben van. - húztam halvány mosolyra szám
- Sajnos mennem kell. - nézett rám bocsánatkérően - Visszamegyek a városba, és dolgozom az ügyeden. Holnap találkozunk.
- Akkor holnap. - mondtam, és álltam fel
- Vigyázz magadra kérlek. - magasodott fölém, miközben lelkemre kötötte - Holnap már nem egyedül, egy poros cellában fogsz lenni. - suttogta, és gyengéden arcon csókolt
Mosolyogva néztem a távolodó alakot. Pár perc múlva egy őr jelent meg, aki kikísért az udvarra. Jó érzés volt a levegőre kilépni. Körbenéztem, és egy padon megpillantottam Beccát. Elindultam felé, majd helyet foglaltam mellette.
- Szia. - nézett rám
- Szia.
- A barátod volt?
- Tessék? Ki? - értetlenkedtem
- Az a szexi öltönyös srác. - mosolygott
- Ügyvédem.
- Ohh, pedig azt hittem, hogy a barátod. Meg az elmondások, újságok szerint ... - mondta, de félbeszakítottam
- Újságok? Elmondások? - kérdeztem vissza
- Megjelent egy cikk, hogy egy párt alkottok. Illetve, pontosabban, hogy a híres Mr.Styles a védencével szűrte össze a levet. - felelte - És igazából, itt is azt mondják, hogy a kihallgatóban is igen közeli viszonyban viselkedtek.
- Csak jó a viszonyunk, de semmi nincs. - mondtam a kézen fogható dolgokat
- Ahogy gondolod. - mosolygott rám
- És neked, van barátod? - érdeklődtem
- Volt. Amikor bekerültem szakítottam vele. Mindig mellettem állt, így is kitartott volna, de nem akartam az Ő életét is tönkretenni.
- Sajnálom. - mondtam őszintén - Mennyi idő is vagy?
- 19. És te?
- 17.
- Akkor nem kéne itt lenned. Mármint, nem ezen a helyen. - nézett értetlenül
- Igen, én is tudom, és Harry is.
- Harry? - kérdezett vissza
- Styles.
- Az ügyvéded. - állapította meg
- Igen. Az ügyvédem.
- Mikor lesz az újabb tárgyalásod? - kérdezte
- Holnap.
- Remélem minden jól alakul.
- Köszönöm. Legalább valaki pozitívan állt hozzá.
- Neked is úgy kéne.
- Nem megy. Beletörődtem abba, hogy itt fogok tölteni jó pár évet. És különben sem tudnék hova menni. - mosolyogtam igen halványan rá
- Ennyire rossz apáddal a viszony?
- Tudod, semmi kedvem együtt élni egy olyan emberrel, aki megvet. Tegnap elment hozz Harry, és Őt is csak kiosztotta. Nem hisz az ártatlanságomban.
- Talán nem is ismer akkor igazán Téged.
- Igazából, már csak az bánt, ahogyan Harry-vel viselkedett. Én a lánya vagyok, megalázhat, de Őt ne.
- Észrevetted, hogy mennyire véded? - mosolygott
- Nem, nem védem. - néztem értetlenül. - Na jó, talán. De Ő tesz szívességet nekünk, vagyis nekem.
- Szívességet? Ez a munkája.
- Apám nem fizet már neki. Lemondott rólam.
- És még, hogy semmi sincs közöttetek.
- Lelkiismeretes.
- Egyetlen ügyvéd sem lelkiismeretes ennyire. Még ha kijelöl az állam egyet, az sem. Pedig Őt kifizetik. - vázolta a helyzetet
- Nem tudom. - feleltem - Egyszerűen jó érzés, hogy valakivel beszélhetek, és Ő próbál segíteni.
- Fontos vagy neki.
- Ha Te mondod.
- Ölelget téged, meghallgat, törődik az érzéseiddel, és ígérgeti, hogy kivisz innen. - sorolta fel - Ennyire egyik jogász sem foglalkozik a védencével.
- Lehet igazad van.
- Nem lehet, hanem biztos. - mosolygott - Ha kimész innen holnap, biztos vagyok abban, hogy nem enged el maga mellől soha.
- Miért vagy ennyire pozitív? - kérdeztem nevetve már
- Csak van szemem és látok. Ez pedig a véleményem, amit az elmondottak alapján hoztam össze.
- Köszönöm.
- Természetes. Valakinek fel kell nyitnia a szemed. - lökött meg kicsit a vállával
Felnevettem. Még jó ideig beszélgettünk. Teljesen kitárgyaltuk Harry-t, az ügyemet, majd Ő került sorra. Elmesélt sok mindent az életéből.
Jó volt vele beszélgetni. Ő volt az egyetlen olyan ember, aki még törődött velem, Harry-n kívül. Meghallgatott, tanácsot adott, próbált segíteni. Ez kölcsönös volt. Szinte a délután nagy részét együtt töltöttük az udvaron, így az unalom kivételesen nem emésztett meg. Még szóba kerültek a tipikus női dolgok, amik csak jobban gyötörtek.
Este egy gyors zuhany után visszamentem a jelenlegi szállásomra, és a már jól megszokott könyveim közül lekaptam egyet.
Alig olvashattam el pár oldalt, mire azon kaptam magam, hogy az álmosság eluralkodott rajtam. Letettem a könyvet, és oldalamra fordulva álmaimba menekültem.

****

Kora reggel hangokra ébredtem. Morcosan másztam ki az ágyból, és léptem cellám ajtajához. Két őr éppen egy lányt vonszolt magával, aki igen hangosan szidta őket. Nem tudtam mire vélni, és igazából egyből el is felejtettem, ahogy bevillant, hogy a tárgyalásom ma lesz.
Visszaültem az ágyamba, és elkezdtem összepakolni azt a pár dolgot, amit magammal hozhattam. Éppen készen lettem, amikor a börtön igazgatónője egy őr társaságában lépett be hozzám.
- Jó reggelt Ms.Brooks. - mosolygott kedvesen
- Jó reggelt. - álltam fel
- Készen áll?
- Igen.
- Kérem hozza a hölgy dolgait. - mondta az őrnek, aki készséggel nyújt a kis táskámért
Kiléptünk a cellámból, és lassú, de határozott léptekkel követtem az előttem haladó őrt. Az igazgatónő mellettem jött, csendben. Egészen addig a szobáig mentünk, ahol mindig Harry-vel találkoztam. Okát nem tudtam, hogy miért is jöttünk ide, ám amikor az ajtó kinyílt az igazgatónő mosolyogva invitált befelé. Ahogy beléptem az ajtó becsukódott, én pedig leültem. A terem üres volt, csak az asztalon volt egy szett. Felismertem minden ruhadarabot. Az enyémek voltak. Abban biztos voltam, hogy nem apám ötlete volt, és nem Ő hozta be ezeket. Csak is Harry-nek köszönhető. Elmosolyogtam a gondolaton, majd öltözni kezdtem. Amint készen voltam, kiléptem az ajtón.
- Kész vagy? - kérdezte az igazgatónő
- Igen. - mosolyogtam - Köszönöm. - mondtam pár perc után, mér kifelé az épületből
- Ne nekem köszönd. - mosolygott rám - Igazán lelkes a védőügyvéded. - jegyezte meg - Remélem sikerrel jártok. És találkozunk még, természetesen az utcán. Viszlát.
- Viszlát. - köszöntem el és beültem az autóba
Csendben figyeltem, ahogyan egyre távolabb kerülök a fogságtól. Attól a helytől, ahova soha többet nem szeretnék visszatérni. Tudom, hogy ennek az esélye igen kicsi, de valahogy ma pozitív gondolkodásom tört utat magának. Bízok Harry szavában. Bízok benne, hogy tényleg nem enged vissza erre a helyre, és, hogy talán megvéd.