11.rész

Harry szemszöge

Már pár nap eltelt az a bizonyos nap óta, amikor Ana édesapja mindent kitálalt a lányának. Azóta minden este álomba sírja magát. Próbáltam jobb kedvre deríteni, de hát még nekem se menne, ha az én fejemhez vágnák ezeket. Még én is magam alatt lennék, férfi létemre. Igyekeztem tartani benne a lelket, és ezt sikeresnek is tekintettem. Ahogy teltek a napok, úgy sírt egyre kevesebbet.

Szinte egész este a nappaliban, ültünk, és a tv-t bámultunk, amiben érthetetlen, ostoba műsorok mentek. Közben kínai kaját ettünk és néha, néha fel nevettünk. Már sokkal jobb színben volt Ana, bár látszott rajta, hogy még mindig eszébe jutnak apja szavai. Már egyáltalán nem sír, egy könnycseppet sem hullat az a férfi után, akinek itt, a helyemen kéne ülnie, és támogatnia Őt. Erős, nagyon erős lány, és ezt tisztelem, kedvelem benne. Nem sokan viselnék el ezt, amit neki kell, ilyen fiatalon. Ezzel engem is meglep. 

A vacsora után bementünk a hálóba, és az alváshoz kezdtünk készülődni. Miután Ő végzett, én követtem a zuhanyzásban. Hamar visszamentem hozzá, és befeküdtem mellé. Letette a telefonját az éjjeliszekrénybe, és a takaró alá húzódott. 

- Harry.. - szólalt meg halkan pár perccel később már a sötétben

- Tessék? - fordult velem szembe, ahogy feleltem

- Félek.  - suttogta, ahogyan szemeimbe nézett félénken 

- Ne, ne félj. - húzódtam közelebb hozzá - Minden rendben lesz. - simítottam végig arcán 

- Nem, most nem saját magamra gondoltam. 

- Akkor? 

- Rád. - felelte igen halk hangon - Mi lesz, ha apám tényleg feljelent? 

- Akkor valószínű, hogy börtönbe kerülök. - mondtam - Hiába nem történt közöttünk semmi, vizsgálatot indíthatnak, ha a feljelentés megtörténik és téged pedig orvosi vizsgálatnak tesznek ki. 

- Ahol egyből bebizonyosodik az ártatlanságod. - vezette le rólam tekintetét, piruló arccal 

- Ha már feljelentett volna, nem feküdnék itt melletted. Hiába nem bizonyították volna még be, hogy bűnös vagyok, akkor is őrizetben lennék. - magyaráztam neki - Ne aggódj, semmit nem tett apád. Mi különben is tudjuk az igazat, és számomra ez fontosabb. 

- Nem akarom, hogy miattam kerülj börtönbe, vagy csak vádoljanak meg.

- Semmi gond nem lesz. - csókoltam homlokon

Halvány mosolyra húzta csodás ajkait, és lehunyta szemeit. Sikerült megnyugtatnom, legalábbis remélem. Nem miattam kellene aggódnia, hanem saját sorsa miatt. Nem viselném el, ha börtönbüntetésre ítélnék. Ennyire még egyetlen egy védencem miatt sem aggódtam. Természetesen mindegyikükért kiálltam, és igyekeztem a legjobbat kihozni a dolgokból, ami sikerült is legtöbbször. 

Elgondolkoztam, hogy mit tegyek. Tudomásom szerint semmi előrehaladás nincs az ügyben, és ez a mi szempontunkból nem éppen a legjobb. Minden lehetséges variáció átfutott az agyamon, de mindig ugyan oda érkeztem vissza. Ez tűnt a legjobbnak, amit csak tehetek, hiszen nem viselném el, ha egy napra is vissza kéne mennie a börtönbe. Még egyszer átgondoltam pontosan a dolgokat, és csak azután aludtam el.

Annabell szemszöge

Kora reggel ébredtem. Harry még mélyen aludt. Hátán feküdt, így a fedetlen mellkasa, amiről az éjszaka során lecsúszott a takaró, szabadon tárult elém. Ujjaimmal finoman nyúltam bőréhez és kezdtem el átrajzolni a kedvenc mintámat testén. Éppen hogy hozzáértem a bőréhez ujjammal, de egyből egy kisebb mocorgást váltottam ki nála. Halványan mosolyogva, ahogy a következő mintára tévedtek vándorló ujjaim. Közvetlen ujjaimra figyeltem, így csak kis idő múlva vettem észre, ahogyan Harry arcán mosoly ül. Szemei még csukva voltak, de egyértelmű volt számomra, hogy ébren volt. Azonnal visszahúztam kezem, és csak arcát figyeltem. Kinyíltak szemei, és az én tekintetemet keresték.
- Jó reggelt. - mondtam halkan
- Neked is rosszaság. - mosolyodott el - Szeretsz rosszalkodni, igaz?
- Semmit nem tettem.
- Ó, dehogy is nem. - nevetett fel - De talán elnézem. - kacsintott rám, és kimászott mellőlem
Tátott szájjal bámultam, ahogyan önelégült mosollyal arcán lépett be a fürdőbe. Tudtam, hogy magabiztossága ezzel csak még jobban nőtt, de valahogy nem zavart. Élveztem.
Hallottam, ahogyan megnyitja a zuhanyt, így kimásztam én is az ágyból, és összeszedtem a ruháimat. Sietve el is készültem, és az ágyat is bevetettem. Nem kellett sokat várnom rá. Amint kijött kivette a szokás öltözetét. Öltönyt. Magára vette és már indultunk is.
- Mi lesz, ha börtönbe kerülök? - kérdeztem félve, már az úton
- Semmi, ugyanis megmondtam, hogy nem engedem még egyszer. - jelentette ki határozottan
- Harry, elhiszem, hogy az egyik, ha nem a legjobb ügyvéd vagy, de ennyire még Te sem tudod megoldani a helyzetet. Sajnos.
- Hidd el, hogy mindenre megvan a megfelelő lépés.
- Ezt hogy érted?
- Majd megtudod időben, ha szükség lesz rá.
Hiába faggatóztam tovább, semmit nem mondott. Tovább hajtott, egészen a bíróság épületéig. Leparkolt egy hátsó parkolóban, és mielőtt kiszálltunk volna magához húzott. Egy puszit adott ajkaimra, és elengedett. Nem tudtam mire vélni ezt. Már történt egy hasonlós eset, amikor puszival ajándékozott meg, de most valahogy más volt. Nem vontam kérdősre, de akkor is érdekesnek találtam.
Egyből bementünk a tárgyalóterembe és elfoglaltuk helyünket. Kivételesen a másik oldalt két ügyvéd volt, amit nem értettem. Harry odalépett hozzájuk, és köszöntötték egymást. Úgy tűnt, mintha ismernék egymást, de ez nem meglepő.
Kis idő elteltével mindenki megérkezett, és megkezdődött a tárgyalás. Szokás szerint ismertette a bíró az ügyet. Amint végzet vele a mellettünk ülő ügyvédek szólaltak fel. Harry feszülten ült mellettem. Még soha nem láttam ilyennek, és ez meglepett. Talán túlságosan is, mert Ő is észrevette, de igen halovány mosolyra húzta száját, nyugtatás képen. Ügyvédeket, az ügyet vezető nyomozó szólalt fel. Semmi új dolgot nem tudtunk meg, csupán csak, hogy a másik gyanúsítottat diplomáciai védettség illeti, így nem sokat tehetnek az ügy érdekében. Hír hallatán sokkos lettem. Nem hittem el, hogy ilyen előfordulhat velem. Harry állkapcsa, izmai feszesek voltak. Egyértelmű volt, hogy mérges.
Felmerült, hogy társa is volt az elkövetőnek, de Ő róla pontosabb információt nem tudnak. Elhangzott egy név, ami hallatára én felkaptam a fejem, míg mindenki más nyugodtan ült. Beleértve Harry-t is. Aaron. Egyértelműen hozzá kapcsoltam még egy nevet, aki a társa lehetett. Tudtam, hogy tehetős családból származik, de soha nem gondoltam volna, hogy diplomáciai védettséget élvez.
- Arra kérnem a vádlottat, hogy a következő egy hétben is látogassa a kapitányságot. Az utolsó tárgyalást két hét múlvára teszem. - mondta ki a végszót

****

Feszülten, csendben ültünk egymás mellett az autóban. Ismerős volt a hely. Túl ismerős. Egyből rájöttem, hogy felénk tartunk, aminek az okát nem tudtam. Azt hittem, hogy soha többet nem akarja látni apámat, legalábbis szavaiból ezt vettem ki, még ha konkrétan nem is hangzott el Tőle.
- Miért hoztál haza? - fordultam felé, és vontam kérdőre
- Összecsomagolsz.
Tátott szájjal meredtem rá. Nem értettem ennek okát. Egyszerűen sietve leparkolt, kiszállt, és magával húzott a lakásba. Elhadarta, hogy apám egy óra múlva ér haza nagyjából, addigra messze kell innen lennünk. Sietve vettük a lépcsőfokokat, egészen a szobámig, ahol egyből a bőröndömet tette az ágyra, és megismételte magát.
- Mindent, ami fontos, ami kell neked. Hosszú távra. - nézett rám komolyan
- Mi történik? Miért?
- Ne kérdezz, ne most! - mondta határozottan - Autóban mindent megválaszolok, kérlek siess. 

Tettem amit kért. Alig negyed óra alatt sikerült minden fontos dolgomat, ruháimat és egyéb dolgokat bepakolnom. Volt már elég sok cuccom nála, főleg a legfontosabbak, így nem értettem ezt az egészet. Mondta, hogy kényelmesen öltözzek fel. Amint elhangzott a mondat a szájából, kiment a szobámból, és hallottam ahogyan beszél. Telefonon intézett valamit sietősen. Kiválasztottam egy ennek a kérésének megfelelő szettet, és gyorsan magamra is kaptam. Mire visszaért már teljesen kész is voltam.

- Kész vagyok. - mondtam neki

- Remek. Menjünk.
Megfogta a bőröndöm és indultunk is lefelé. Ugyan olyan gyors tempóban hagytuk el a házat, mint ahogyan meg is érkeztünk. Bepakolta a táskát, és már indultunk is. Vártam, hogy magától elkezdi megmagyarázni a dolgot, de nem tette.

Harry szemszöge

Semmi más nem járt már tegnap este a gondolataimban, csak, hogy Őt biztonságban tudjam. Amikor a bíró elmondta a függőben lévő ítéletét, eldőlt minden. Tudtam, hogy cselekednem kell. Nem bírnám elviselni, hogyha szenvednie kéne. Meg szeretném óvni mindentől, és ez csak is így mehet végbe. Tudom, hogyha elmondanám neki a teljes igazságot, azt hogy mit tervezet nem menne bele. Túl tisztességes hozzá. Én is az voltam egészen addig, amíg meg nem láttam Őt aznap, ott a kórházi ágyban fekve. Akkor tudom már, hogy nekem Ő kell. Igyekeztem szabály szerint, tényleg a törvénynek megfelelően cselekedni, és úgy viselkedni vele, de nem tudtam. Egyszerűen nem ment. Minden együtt töltött perccel csak közelebb éreztem magamhoz, ami jó, de egyben rossz is. Soha nem engedtem magamhoz senkit közel. Főleg nem egy ügyfelet. Megszegtem az esküt, és mindent ami az mellett szól, hogy távolságtartás, és becsületesség. A szívem átvette az agyam fölött az uralmat. Fogalmam sincs, hogy Ana miként is érez, de egyértelmű, hogy nem annyira vagyok semleges a számára.
- Elmondod végre, hogy mi ez az egész? - törte meg a gondolataimat
- Elmész New York-ba.
- Tessék? Mi van? Viccelsz, ugye?
- Nem, ez komoly. Ma nem mehetek veled, de egy-két napon belül csatlakozom hozzád.
- Minek megyünk oda?
- Hallottad a bírót, hogy Aaron diplomáciai védettséget élvez. Carla pedig felszívódott. Senki nem tudja, hogy merre van.
- Carla?
- Te is tudod, hogy Ő volt a bűntársa. Ez nyilvánvaló. - néztem rá egy pillanatra
- Igen az de minek megyünk, illetve megyek New York-ba?
- A következő tárgyaláson biztosan elítélnének, én meg rohadtul nem viselném el. - vallottam be
- Milyen szavak tőled. Ez sem megszokott. - jegyezte meg - De semmi értelme. Van kiadatás, sőt el se hagyom az államot, így semmi értelme.
- Tudom, tisztában vagyok vele. - feleltem
- Akkor minek is megyünk?
- Amint utánad megyek mindent megtudsz. Mindent elmondok, kérlek bízz meg bennem.
- Elég nehéz így. - sóhajtott
- Kérlek. Szerintem tettem eleget azért, hogy megbízz bennem.
- Igazad van. - ismerte be
Csendben ültünk tovább. Már kifelé tartottunk a városból. Éreztem, hogy feszültséggel van tele. Zavarodott állapotban van, ami természetes, de szerettem volna, ha kicsit jobb kedvre derül. Megfogtam kezét, és összefontam ujjainkat, amire egyből rám emelte gyönyörű tekintetét. Semmi mást nem tettem, csupán megszorítottam kicsit biztatás képen, de továbbra sem engedtem el.
- Minden rendben lesz. - mondtam halkan már a reptéren
- Igyekszem elhinni.
- El kell intéznem még pár dolgot, de igyekszem és csatlakozom hozzád.
- Köszönök mindent.
- Ne, ne tedd. - feleltem
- Mindent megszegtél miattam.
- Egy olyan lány miatt szegtem meg mindent, aki iránt érzek valamit. - suttogtam, mélyen szemeibe nézve - Most pedig kérlek szállj fel a gépre, és ígérem, hogy legkésőbb péntekre ott leszek. Az két nap pontosan.
- Várlak. - nézett fel rám
Egy puszit adtam ajkaira, majd elváltunk egymástól. Megvártam még átmegy, és bemegy abba a terminálba, ahonnan már fel tud szállni egyből a gépre.