10.rész

Hi readers .. (:

Kivételesen írok nektek így előre egy pár mondatot. Első sorban szeretném megköszönni az 59 feliratkozót,illetve a 24 bloglovin követést is. Ami a legnagyobb meglepetés volt számomra, hogy több mint 10.000 megtekintés van már a blogon. Amikor megláttam, hirtelen el se hittem, hogy ennyire felkapott lett ez a történetem. Köszönöm nektek, komolyan. ♥ 

Van egy facebook csoport, amit ezen a linken érhettek el:  Csoport.  Ide folyamatosan lehet csatlakozni, már több, mint 200-an vagyunk. :) Ha bármi közlendőm van, hogy esetleg elmarad egy rész, vagy bármi ilyesmi, arról a csoportban olvashattok. Blogokra nem szokásom kiírni, így érdemes csatlakozni. :) Illetve, a többi blogom linkje is megtalálható ott, ha esetleg más történetet is olvasnátok tőlem. 

Nem is húzom tovább az időtöket a felesleges soraimmal. Remélem elnyeri majd a tetszéseteket a rész. Jó olvasást. 

Csók.: Alexa S. 

Annabell szemszöge

Kipihenten ébredtem. Kivételesen semmim nem fájt. Szemhéjaimat lassan nyitottam fel, és akkor eszméltem rá arra, hogy hol is vagyok. Hatalmas ablakot egy sötétítő függöny fedte, ami meggátolta a napsugarakat, abban hogy zavarják a nyugodt alvásunkat. Szoba úgy nézett ki, mintha egy hotelben lennénk, csak annyi különbséggel, hogy pár személyes tárgy is helyet kapott. Innen tökéletesen lehetett tudni, hogy valóban egy lakásban vagyunk, és nem egy ötcsillagos hotelben. 

Lassan fordultam meg a másik oldalamra. Harry a hasán aludt, arca felém nézett. Halk szuszogása betöltötte a kis teret. Takaró le volt csúszva a csípőjéig. Ezáltal, így is tökéletesen lehetett látni a hátán lévő izmokat. Ajkai minimálisan el voltak távolodva egymástól. Közelsége nagyon jó volt, bár egyáltalán nem értünk egymáshoz. Nem volt annyira hideg, de valahogy megszokásból, hogy magamon is feljebb húzom mindig a takarót, így megtettem rajta is. Lapockájáig felhúztam a könnyű anyagot, ami egy kis nyöszörgést eredményezett nála. Elmosolyodtam még jobban, miközben arcát figyeltem. A kis szuszogásai már elmaradtak. Levegőt is elfelejtettem venni, amikor jobb kezét a takaró alatt csípőmre helyezte, és közel húzott magához. Szemei még csukva voltak, de kezdtem kételkedni abban, hogy valóban alszik-e. Addig figyeltem arcát, amíg észre nem vettem, hogy ajkai sarkát felfelé nem húzza. 

- Jó reggelt. - mondta, még mindig csukott szemmel

- Neked is. - kuncogtam fel
- Remélem teljesítettem a vágyad. - húzta féloldalas mosolyra ajkait
- Milyen vágyam?
- Kényelmes ágy. - nézett rám - Bár ha szeretnéd, mert éppen fáj valamid, szívesen megmasszírozlak.
- Ó értem. Igen, telejésítetted. Köszönöm. - feleltem pirultan 

- Örülök. - kacsintott - Tudod nem vagyok hozzászokva, hogy néznek míg alszom. 

- Sajnálom. - mondtam őszintén 

- Talán elnézem. - mosolyodott el ismételten - Hány óra? 

- Már dél is elmúlott. 

- Komolyan ennyit aludtam? - nevetett fel, és hátára fordult - Soha nem alszom eddig. 

Kimászott mellőlem és a fürdőbe vonult. Kis idő múlva visszatért hozzám, és a szekrényéhez ment. Kivett pár tiszta ruhát, és rám nézett. Mosolyogva kimásztam a még mindig kényelmet adó ágyából, és a táskámmal együtt a fürdőbe vonultam. Mielőtt elkezdtem készülődni, visszamentem hozzá.

- Megyünk valahova? - kérdeztem

- Csak a közeli kávézóba, aztán meg be kell mennünk apádhoz. 

- Tessék? Minek? - értetlenkedtem 

- Nem vagy nagykorú, és bár nem érdemel meg téged, joga van tudni, hogy hol vagy. 

- Rendben. - adtam fel, és visszamentem a fürdőbe 

Megmostam a fogaim, majd a hajamat próbáltam valami elfogadható állapotba tenni. Egy laza copf mellett maradtam végül, amit egy alap smink követett. Felvettem a ruháimat, cipőmet, és fújtam magamra a parfümömből. Utolsó pillantást vetettem magamra, és már vissza is tértem a kis ügyvédemhez.
- Indulhatunk? - mosolygott rám
- Igen.
Felvettem a táskámat, és már az ajtón kívül voltunk. Lifttel lementünk a földalatti parkolóba, ahol Harry kocsija állt. Udvariasan kinyitotta az ajtót nekem, és amint benn ültem már, sietve meg is kerülte járművét, hogy csatlakozzon hozzám. Azonnal indította az autót, és könnyedén kigurultunk a kijáraton keresztül, a forgalomba.
- Egyáltalán nem beszéltél apámmal? - érdeklődtem
- Nem. Utoljára az a beszélgetésünk volt, amiről tudsz.
- Amikor neked esett?
- Pontosan. Nem gondoltam, hogy szeretnék vele találkozni, de átgondoltam a dolgokat. A lánya vagy, és joga van tudnia felőled. Engem hiába sértegetett, téged ez nem érint.
- Mi az, hogy nem érint? - horkantam fel
- Miért lenne?
- Hagyjuk. - fordultam el tőle
- Héé .. Ana, ha elkezdted, kérlek mondd végig.
- Lényegtelen tényleg.
Felsóhajtott, és ezzel a téma lezártnak volt tekintve. Alig mehettünk pár percet, amikor Harry leparkolt egy kávézó előtt. Kiszálltam, és megvártam, hogy átjöjjön az én oldalamra. Amint ez megtörtént együtt sétáltunk be a kis épületbe. A pulthoz mentünk ahol kiválasztottuk egy-egy italt, egy-egy péksütemény társaságában. Leadtuk a rendelést, és helyet foglaltunk egy kis asztalnál. Éreztem, hogy a csend ami ránk telepedett igen kínossá kezd válni. Ez új volt, de rettentően zavart.
- Figyelj. - törte meg végül a csendet Harry - Nem gondolom, hogy miattam kéne neheztelned édesapádra.
- Hallod magad? - kérdeztem ironikusan - Elhagyott. Amikor a bírónő kimondta az ítéletet, magamra hagyott.
- Szerinted, hogy érezhette magát, amikor az egyetlen szerettét elveszítette?
- Kérlek, csak minimálisan nézd az én szemszögemből. - kérleltem, amikor kihozták a rendelt dolgokat
A fiatal lány végigmérte a jogászomat, de Ő egy pillantást sem vetett rá. Tekintete végig rajtam volt, és ez jó érzéssel töltött el. Igyekezett felhívni magára a figyelmet a szőke, hosszú hajú lány, de Harry zöld szemei csak engem néztek, és egy "köszönjük-el" le is rázta.
- Belegondoltál, hogy hogyan is érezhettem magam? Az egyetlen ember akire számíthattam cserben hagyott. Te voltál mellettem, amikor nem is ez volt a feladatod.
- Lehet, hogy nem kötelességem, de nekem is szükségem volt, és van rád.
- Tessék? - döbbentem le - Miért? Mármint, hogy érted? - tettem fel az sorba kérdéseket egymást követően
- Időben megfogod tudni. - mosolygott rám, gödröcskéi megjelentek
- Élvezed, hogy húzod az agyam, igaz?
- Milyen nyers, de egyben helyes megfogalmazás.
- Ezzel a beszédeddel, sokkal idősebbnek mondanálak. - nevettem fel
- Tudtommal, nem vagy tisztában a korommal. - kacsintott
- Nem, nem teljesem, csak sejtésem van.
- Elmondod?
- Nem . - mosolyodtam el gúnyosan - Talán megtudod, majd valamikor.
Itt hagytuk is a témát, és a késői reggelink elfogyasztásával kezdtünk el foglalkozni. Néha összemosolyogtunk, és ez többet ért, mintha csak egy szimpla beszélgetésbe keveredtünk volna. Nem érezhettem volna ezt, de még is boldogság árasztotta el testem.

****

Fogalmam sem volt, hogy mire is számítsak, az apámmal való találkozásnál. Legrosszabbra kezdtem el végül felkészíteni magam, hiszen soha nem lehet tudni. Harry biztatott, de nem sokra ment vele. Hasam görcsbe rándult,a ahogyan az irodaház mély parkolójába hajtottunk be, és parkoltunk le. Harry kiszállt, és könnyed léptekkel sétált az én oldalamra. Kitárta az ajtót, és segített kiszállni. Kézen fogott és egyből a lifthez vezetett. Abban biztos voltam, hogyha nem vezetett volna, akkor még mindig az autója mellett ácsorognék. Csendben vártuk, amíg a megfelelő emeltre nem értünk. Szó nélkül haladtunk el a recepciós lány mellett, akit már évek óta ismerek. Azonnal apám irodája elé sétáltunk. Harry kopogtatott, majd amint kiszólt apám, beléptünk a helységbe.
- Sziasztok. - nézett ránk - Kicsim. - állt fel a helyéről
Ösztönösen Harry mögé léptem, kezét szorosabban fogtam. Nem tudtam hová tenni, a hirtelen jött félelmem, de egyszerűen biztosabban éreztem magam, az ügyvédemmel, mint apámmal.
- Mr.Brooks. - mondta Harry - Gondoltam látni szeretné, hogy sikerült elérnem a célom. Lánya kint van.
- Ennek nagyon örülök. - kerülte meg asztalát - Kicsim, gyere ide. - tárta ki karjait
- Hogy várhatod el Tőlem, amikor magamra hagytál? - tettem fel a kérdést
- Sajnálom. - felelte egyszerűen - Nem tudtam, a helyén valóan kezelni a helyzetet.
- Ennyivel meg van oldva?
- Mit vársz Tőlem? Elnézést, sajnálom, hogy fájdalmat okoztam.
- Fájdalmat okoztál? Hallod magad ilyenkor? - léptem Harry mellé - Egyszerűen eldobtál magadtól, mint valami tárgyat.
- Fogalmad sincs milyen, amikor az utolsó embert elveszíted, aki fontos neked.
- De, pontosan tudom. - feleltem, és egy könnycsepp tőrt felszínre - Elvesztettem az utolsó embert, akit szerettem, akire felnéztem, akit tiszteltem. - hangom egyre magasabb szintet ütött meg - Soha nem gondoltam volna, hogy egy olyan személy, aki alig ismer, jobban ki áll mellettem, mint a saját apám.
Nem szólt, csak engem nézett. Arca érzelem mentes, rezdületlen volt. Mintha egy robottal, vagy egy viaszbábúval beszélnék. Hülyének éreztem magam, hogy itt hagyom elgyengülni mindenem, míg Ő csak pislogva figyel engem, és Harry-t, végül az összefűzött ujjainkra terelődött figyelme. Egy gúnyos hang szalad fel torkán, amit mondhatni nevetésnek is.
- Egy párt alkottok? - kérdezte
- Semmi közöd hozzá. - horkantam fel
- Én felelek érted. Igen is közöm van mindenhez, ami veled kapcsolatos! - erősödött fel a hangja
- Ezt akkor cseszted el, amikor magamra hagytál. Ha ott lettél volna velem, nem lenének kételyeim ezzel szemben.
- Normális vagy? Komolyan kérdem kislányom. - akadt ki teljesen - Közelebb áll hozzám korban, mint hozzád. Egy ilyennel kezdesz? Kitudja, hogy hány szerencsétlen védencével szűrte össze a levet.
Éreztem, ahogyan ujjaim körül megfeszültek Harry-é. Felnéztem arcára. Álla feszes, merev volt, ahogyan teste is. Minden izma tökéletes volt, így is látszott. Ha nem fogta volt a kezem szorosan, akkor már biztosan apámnak esett volna. Viszont ezt én sem hagyhattam szó nélkül. Nem mondom, hogy egy pillanatig nem gondolkoztam el ezen, de inkább félre tettem, hiszen semmi sincs közöttünk.
- Befejeznéd? Nem érdekel, a véleményed, nem emlékszem, hogy kértem volna. - rezzent össze hirtelen hangomtól a mellettem álló srác
- Egy védencemmel sem kerültünk közelebbi viszonyba. - szűrte fogai között - Lánya, az első akivel jó kapcsolatom lett, és nem a hivatalos formát tartjuk.
- Csak, hogy tudd feljelenthetlek kiskorú megrontásáért, illetve, hogy közeli viszonyba kerültél a védenceddel. - nézett rá apám bosszúsan
- Kihagyhatnánk Harry-t? Nem Ő tehet arról, hogy magamra hagytál. - akadtam ki már teljesen
- Tegyen amit akar, én legalább nem hagytam magára.
- Meg is fogom tenni az első lépést. - bólintott
- Bizonyítsd. - mondtam - Ha annyira fel akarod jelenteni, bizonyítsd, hogy valósak a vádjaid.
- Szerintem nem szeretnéd, ha orvos elé cibálnálak, majd ismételten a bíróságon kötnél ki.
- Semmit nem tudsz bizonyítani. - töröltem le könnyeimet dühösen - Maximum, csak hogy még egyetlen srác sem ért hozzám. Nem folytatok viszonyt senkivel. Sem fiatalabbal, sem öregebbel, sem velem egykorúval, senkivel. Remélem örülsz neki.
- Anyád nem érdemelte meg, hogy egy ilyen lány miatt haljon meg. - mondta ki hirtelen, határozottan
- Tessék? - hitetlenkedtem
- Jól hallottad. - felelete - Úgy tudod, hogy balesetet szenvedett, de ez nem így történt. Szülés közben vesztette életét, miattad. Egy olyan lány miatt, aki csak zűrbe keveredik, aki nem bír viselkedni. Bármennyire is szörnyen hangzik, de örülök, hogy nem láthatja, hogy mivé lettél.
Nem hittem el a szavait. Nem akartam elhinni, sem pedig felfogni. Nagyokat pislogtam, miközben könnyeim gyorsabban törtek napvilágra. Térdeim feladták, és a földre rogytam. Harry azonnal karjaiba vont, ahogyan leguggolt mellém. Mellkasába temettem arcom, és egyáltalán nem nőiesen kezdtem sírni.
- Önző egy ember. Hogy mondhat ilyet a saját lányának? - hallottam meg a rekedtes hangot - Ahelyett, hogy támogatná, hogy próbálná segíteni. Ellene van. Éppen ezt kéne elkerülni, és csak a jelenre koncentrálnia. Tudja a lánya  tisztességes. Semmilyen kapcsolat nincs közöttünk. Feljelenthet, állok elébe, de fejezze be Ana kínzását.
- Semmit nem tudsz a családomról. Sem arról, hogy miken mentem keresztül. Kicseszettül senki nem tudja, milyen nehéz is felnevelni egy gyereket, minden segítség nélkül. - ordított apám - Próbáltam segíteni, ameddig lehetett. Viszont azon az estén minden megváltozott. Bebizonyosodott, hogy mennyire is hasonlít az anyjára. Igen, Ő is ilyen lázadó volt, de sikerült jó útra térnie. Teljesen megváltozott, és mire Annabell-el állapotos lett megkomolyodott. Amikor a legjobban szerettük egymást, veszítettem el. Ne várjon el Tőlem senki semmit.
- Éppen ezért kéne a lányával törődnie. Ő az aki a feleségéből maradt. Aki emlékezteti, hogy kit is szeretett.
- Nem akarom, hogy egy olyan személy emlékeztessen rá, aki miatt elveszítettem.
Ez volt az utolsó amit hallani akartam. Erőt véve magamon felálltam. Kiszakadtam a rám vigyázó karokból, és apám felé indultam. Ahogy megfelelő távolságban voltunk kezem lendült. Apám arca még dühösebbé vált. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyet teszek, főleg nem apám felé, de kihozta belőlem. Szavai mélyen hatoltak belém, és érték el céljukat. Már lendült az Ő keze is, de hirtelen megakadt. Harry megfogta, majd másik kezével engem, és elhúzott előle.
Újabb sírásba kezdtem, vagy csak folytattam. Már magam sem tudom. Azon kaptam magam, hogy Harry kifelé lépked velem, és már a liftben vagyunk. Teljesen magához húzott, miközben nyugtatásképpen a hátamat simogatta. Lassan sétáltunk ki a liftből, az autóhoz. Bemásztam, és vártam, hogy végre elhagyjuk azt a helyet, ahova soha többet nem szerettem volna betenni a lábam.