5.rész

Annabell szemszöge

Korán reggel ébredtem, arra ahogyan apám telefonál. Nem a szobámba volt, még is tökéletesen hallottam minden egyes dühös szavát. Soha senkivel nem beszélt még így - legalábbis előttem nem -, és ez megijesztett. Azonnal kimásztam a kényelmet nyújtó ágyamból, és elindultam a hang irányába. Feldúlt apámat a nappaliban találtam, és éppen a telefonba üvöltözött. Még mindig a pizsamának használt nadrágjában és felsőjében volt. Amint észrevett, lejjebb vette a hangerejét, és kicsit nyugodtabbá vált. Vonásai meglágyultak, és egy mélyebb levegőt vett, majd fojtatta. Leültem a kanapéra, és hallgattam, ahogyan visszafogottan győzköd valakit. Valami ma megjelenő újságcikkről volt szó, és annak megcáfolásáról. Semmit nem értettem. Ennél többet nem árult el a beszélgetés, de valahogy furcsa érzésem volt. Pár perc után köszönés nélkül bontotta a vonalat, majd a készüléket az asztalra dobta, és leült mellém.

- Mi történt? - kérdeztem 

- Semmi kicsim, mindent elintézek. - mosolygott rám halványan

- Apa, kérlek. 

- Te csak ne aggódj semmiért. - csókolt homlokon - Gyere. Menjünk reggelizni. 

Nem faggatóztam tovább. Az évek során tudtam, hogyha valamit elsőre nem mondd el, akkor az már az Ő titka marad. Ez csak néhány alkalommal fordult elő, de azokat a dolgokat a mai napig sötétség fedi. Talán jobb is így. 

Elfoglaltuk egymás mellett, szokásos helyünket, és neki is láttunk a Dorota által készített reggeli elfogyasztásának. Csend uralkodott a helységen, és ez most kivételesen furcsa volt. Nem nagyon szoktunk beszélgetni reggeli közbe, de ez a csend más volt. Láttam, hogy apám feszültem ül, és csak kavargatta a kávéját. Az ételhez alig nyúlt, és teljesen gondolataiba feledkezett. Tudni akartam ennek okát, de inkább mással törtem meg ezt a helyzetet.

- Hogy-hogy még itthon vagy? - néztem rá

- Tessék? 

- Még pizsamában vagy, és már 10 óra is elmúlott. Nálad ez egyáltalán nem megszokott. - magyaráztam

- Ma kell bemenned a rendőrségre. Szerinted dolgozni megyek, ahelyett, hogy melletted lennék? 

- Természetesen nem. - mosolyogtam rá 

- Minden rendben lesz. - simított végig kezemen

Nem válaszoltam, csak egy kicsit erőteljesebb mosolyt varázsoltam arcomra, és fejeztem be a reggelim elfogyasztását. Megköszöntem Dorotának, és az emeletre siettem. Készülődni kezdtem. Amint mindennel elkészültem, magamra kaptam a kiválasztott ruhadarabokat, táskámba bepakoltam és elindultam lefelé.

****

Kapitányság előtt állt meg Taylor, majd azonnal indult nekem ajtót nyitni, de megelőztem. Kicsit bosszúsan sóhajtott, de nem tett megjegyzést. Apám jól szórakozott rajtunk. Tisztában van a mi "viszonyunkkal."
Besétáltunk az épületbe, ahol a földszinten már Harry-t pillantottam meg a távolba. Felé vettük az irányt, miközben arcomra egy kisebb mosolyt festettem.
- Szia. - köszöntem
- Ms.Brooks. - ejtette nevem kimérten - Mr.Brooks. - fogott kezet apámmal
Kérdően néztem rá, de egyáltalán nem úgy tűnt, mintha ezt valamiféle módon meg szeretné magyarázni. Annyira hideg volt, míg talán a legelső találkozásunkkor sem volt ilyen.  Apám is keményebb lett. Mind a ketten feszültek voltak, és éreztem, hogy valamit is eltitkolnak.
- Rendben, akkor melyikőtök mondja el, hogy mi is történt? - szakítottam meg beszélgetésüket
- Tessék? - értetlenkedett Harry
- Jól hallottad. Reggel feszült voltál apa, és látom most is, hogy mind ketten aggódtok valami miatt.
- Természetes, hogy aggódok a lányom miatt.
- Mondjátok el. - szűrtem fogaim között a szavakat
- Mr.Styles, kérem jöjjenek. - szakította félbe a beszélgetésünket a nyomozó
Elindultunk egy kihallgatószoba felé, ami már kívülről is igen rosszul nézett ki. Ahogy beléptem az érzés csak rosszabb lett. Leültem, mellettem pedig az ügyvédem foglalt helyett. Apám nem jöhetett be.
- Üdvözlöm Ms.Brooks. - ült le velem szembe a nyomozó
- Jó napot.
- Tudnia kell, hogy ami ebben a szobában elhangzik, az felhasználható a védelmében, de akár Ön ellen is. - kezdte
- Csak arra a kérdésre válaszoljon, amire szeretne. - fordult felém Harry
- Először is szeretném, ha elmondana mindent. Amint befejezte, pár kérdésem lenne Önhöz. - magyarázta
- Rendben. - jeleztem, hogy megértettem, majd bele is kezdtem a mesélésbe
Új dolgot nem igazán tudtam mondani, sőt inkább semmit. Ugyan azzal az információkkal tudtam szolgálni, mint a kórházban. Emlékekkel nem gazdagodtam, ami számomra csak rosszat jelenthet, ezt már megjegyeztem. Megemlítettem egy személyt, akit a nyomozóknak eddig nem, erre egyből felfigyelt.
- Tehát ez az Aaron Scott nevezetű fiatalember közeledett Maga felé? - kérdezte
- Igen.
- Több eseményen is megtörtént?
- Nem. Számomra ezt volt az első ilyen parti. - magyaráztam
- Régebbről ismerik egymást?
- Évfolyamtársak vagyunk, a fővárosi gimnáziumban.
- Volt maguk között bármilyen kapcsolat is? - tette fel a következő kérdést - Ez magába foglalja a baráti, vagy esetleg estét kalandokat  is.
- Ne válaszoljon, ha nem akar. - csattan Harry - Elnézést, de ne legyen tapintatlan.
- Csak a munkámat végzem.
- Semmi gond. - néztem a védőmre - Nem, természetesen semmilyen kapcsolatban nem álltam vele.
- Értem. Tudnia kell, hogy bármilyen, bármennyi személy neve hangzik el, Ők is kihallgatáson fognak részt venni. - jelentette ki - Még valakire emlékszik?
- Nem igazán.
- Rendben van. Tehát azt állítja, hogy a megnevezett fiatalember többször is közeledett maga felé, de elutasította.
- Igen.
- Ez sok mindent jelenthet. Találtunk részleges lenyomatokat a bűncselekményben használt járművön, kívül, egy újabb vizsgálat során. Ha bebizonyosodik, hogy a helyszínen volt az említett, sokat javíthat a helyzetén. - magyarázta a nyomozó
- Ez nekem jó. - mondtam, de inkább csak hangosan gondolkodtam
- Igen, ez Önnek reményt adhat. - mondta, és mintha egy igen halovány mosoly jelent volna meg száján
- Végeztünk? - kérdezte meg Harry
- Még egy kis türelmet kérnék. - válaszolta - Aaron-nak, a közelében volt, a hétköznapok folyamán egy olyan hölgy a közelébe, aki esetleg féltékeny lehet magára?
- Van egy lány, de nem hinném, hogy ott lett volna. Bár Aaron is igen meglepő volt számomra.
- Kérem nevezze meg, fontos lehet.
- Carla Devin.
- Ms.Devin is egy intézménybe járt Magukkal?
- Igen.
- Ő milyen kapcsolatban állt Mr.Scott-al?
- Ha jól tudom, baráti.
- Nem biztos benne?
- Nem.
- Ezekkel talán már többre tudunk jutni, az eddigieknél. Köszönöm, hogy befáradt. Értesítjük Mr.Styles-t az ügy menete folyamán. Tőle bármit megtudhat.
- Rendben, köszönöm.
- Kérem. - biccentett
Felálltunk , és kimentünk a kis sötét szobából. Apám egyből felém indult, és faggatni kezdett. Harry is csatlakozott hozzánk.
- Minden rendben volt Uram. - mondta Harry - Lánya remekül felelt a kérdésekre.
- Köszönök mindent.
- Ez a munkám. - mondta gépiesen
- Mehetünk? - nézett le rám apa
- Igen.
- Viszlát. - köszönt el Harry-től
- Köszönök mindent. - mondtam, és apám mellett indultam meg a kijárat felé

****

Este az ágyamon feküdtem és a mai nap emlékei jártam a gondolataimban. Nem értettem, mi lett ez a hirtelen hangulatváltozás, távolságtartás Harry-nek. Szó szerint egyik napról, a másikra változott meg. Eleinte arra fogtam, hogy mégis csak a kapitányságon voltunk, de ezzel akkor sem lehet megmagyarázni.
Már este 9 óra is elmúlott, de egyáltalán nem érdekelt. Annyira foglalkoztatott a dolog, hogy telefonomat kezembe vettem, és csak arra lettem figyelmes, hogy egy rekedtes hang szólalt meg.
- Jó estét Ms.Brooks. - köszönt - Valami baj van?
- Estét. - köszöntem - Beszélhetnénk?
- Történt valami? - faggatózott tovább
- Találkozhatnánk? - kerültem ki kérdését
- Mi ennyire sürgős? Eszébe jutott még valami?
- Kérlek. - suttogtam szinte már
Pár pillanatnyi csend állt be. Én csak az ágyneműm gyűrögettem, és vártam, hogy végre mondjon valamit. Egy sóhajt hallottam, majd megszólalt.
- Ma este, vagy holnap?
- Ma.- vágtam rá egyből
- Akkor 20 perc és a házatok előtt találkozunk. - ezzel bontotta a vonalat
Önelégülten mosolyogtam, majd órámra nézve másztam ki ágyamból, és kerestem valami kényelmes szettet. Fejemre húztam egy sapkát. Sminkelni nem sminkeltem, hiszen este van, és egyébként se hittem, hogy valami nyilvános helyre megyünk. Telefonomat felkaptam, és lassan nyitottam ki az ajtóm. Lakásban sötétség uralkodott. Ebből arra következtettem, hogy már mindenki alszik, illetve apám még dolgozik.
Lassan lépkedtem, igyekeztem nem felkeltem Dorotat vagy Taylort. Halkan sikerült kijutnom, és azonnal a kapu felé indultam. Kiléptem rajta, és nem messze megláttam a más ismerős fekete, lesötétített autót. Elindultam felé, és azonnal az anyósülésre be is másztam.
- Szia. - köszöntem
- Estét. - mondta - Miről szeretne beszélni? - nézett rám
- Itt beszélünk?
- Menni szeretne valahova?
- Fejezd már be. - néztem rá szúrósan
- Nem értem a problémát.
- A probléma itt Te vagy. - mondtam - Mi a bajod?
- Semmi.
- Na jó figyelj, ha így legyen így. - vettem egy mély levegőt - Magának és az apámnak is valami problémája van. Reggel óta csak ezen kattog az agyam, de se apám sem pedig Ön nem mondja el. Most már megtisztelhetne valaki azzal, hogy mi is történt egy este leforgása alatt.
- Semmi olyan dolog nem történt, ami miatt aggódnia kéne. - mondta kimérten
- Tudod mit, felesleges volt idehívnom téged. - sóhajtottam
- Végre belátja.
- Fejezd már be ezt a magázódást. - mondtam, úgy hogy fogalmam sem volt, honnan is jött a hirtelen bátorság
- Távolság az védő és a védett között természetes. És maga és közöttem, ez tökéletesen megfelel.
Mély levegőt vettem, és már nyitottam is az ajtót. Kimásztam és szinte dühödten csaptam be magam után. Nagy, sietős léptekkel indultam meg a házunk felé.
Szobámba érve bedőltem az ágyamba, és a párnába rejtettem arcom. Nem is értettem, miért gondoltam, hogy majd jól kijövünk. Annyira közvetlen volt, és hirtelen fordult a világ. Mintha nem is egy huszonévessel beszélgettem volna. Persze, idősebb nálam, diplomás, remek, sőt a legjobb ügyvéd a városban apám elmondása szerint. Pedig Los Angeles-ben még jó pár jogász található. Szinte szánalmasnak érzem magam, amiért hagytam, hogy behálózzon. Valahogy megbíztam benne, erre csak a bunkóskodását kaptam. Ennek okát nem tudom, de mindenképpen kiderítem!...

Harry szemszöge

Ahogy megláttam a kijelzőn szereplő nevet, szívem összeszorult. Tudtam, hogy semmit nem mondhatok neki, hiszen az édesapja akarata ez. Én elakartam mondani neki, hiszen ha csak akár az internet elé leül megtalálhatja könnyen a dolgokat.
Nagyon nehezen vettem fel a telefont, és vele a hideg, érzéstelen énemet. Hangja kétségbeesett volt. Tudtam, hogy ez miatt hív, de próbáltam valahogy kibújni a találkozás alól. Ez nem sikerült, így végül belementem.
Házuktól kicsit arrébb álltam meg, és vártam. Pár perc után megjelent, és ahogy észrevette a kocsim már indult is, és be ült mellém. Éreztem a feszültséget közöttünk, de tartottam magam a szerepemhez. Erősen kellett koncentrálnom kivételesen, hogy tényleg ne zökkenjek ki belőle.
Sikerült a terv. Alig 5 percet, ha velem volt, már feldúltan távozott is. Fájt így látni, de talán az apjának igaza van, és nem kell tudnia arról, hogy mi is történt.
Nyilván nem hülye, okos, értelmes lány, így ráfog jönni. Nem a négy fal között él, és akár az emberek is megtalálhatják a feléje intézett ostoba kérdéseikkel.
Amint bement az udvarba, indítottam és hazafelé vettem az irányt. Szívem szerint elmondtam volna neki, és talán megbeszélhettük volna normálisan, de erre várnom kell. Ha megtudja egyértelműen fel fog háborodni, és teljes joggal.
Otthon töltöttem egy pohár Jack Daniel's-t és leültem. Nem akartam lerészegedni, és semmi  hasonló, csak egy pohárkát kívántam. Amint eltüntettem, beálltam a zuhany alá, és ismételten feljött bennem, hogy mekkora egy barom vagyok. Mindent elrontok.
Fürdő után az ágyamba dőltem, és igyekeztem mihamarabb elaludni, és nem az ostobaságaimon agyalni.

Ps.:Véleményeket várom. - tartom magam a csoportba tett kiírásomhoz! - xx